
Majd kiestek a keblei, aprócska ruhában domborított a szexi bombázó
Minden tekintet a dögös szőkeségre tapadt.
A csinos édesanya férjével együtt szívesen vett részt az október 23-i megemlékezésen. Vasvári Vivien és Bodnár Zsigmond úgy vélik, a szabadság nem magától értetődő, ezért megőrzése és védelme mindannyiunk feladata.
Október 23-án ismét megtelt a Kossuth tér: a zászlók a szélben lobogtak, és mindenki érezte, hogy ez a nap jóval több egy egyszerű ünnepnél. A forradalom 69. évfordulóján fiatalok és idősek, családok és barátok közösen tisztelegtek azok előtt, akik a szabadságért és a hazáért harcoltak. A megemlékezők között ott volt Vasvári Vivien és férje, Bodnár Zsigmond is, akik meghatottan meséltek arról, miért érezték fontosnak, hogy idén is részt vegyenek az eseményen – írja a Bors.
Vasvári Vivien a Borsnak elmondta, hogy bár elsősorban a sztárvilágból ismert, számára kiemelten fontos kiállni az örök értékek mellett. Férjével nem haboztak, amikor meghívást kaptak az október 23-i ünnepségre, ahol figyelemmel kísérték Orbán Viktor beszédét.
Óriási megtiszteltetés volt számunkra, hogy kiemelt meghívottként vehettünk részt az ünnepségen, ahol a miniszterelnök is beszédet mondott. Számomra ez elsősorban nem a szereplésről szólt, hanem arról, hogy olyan értékek mellett álljak ki, mint a család, a haza és a biztonság. Ha ezzel a kiállásommal hozzájárulhatok ahhoz, hogy a gyerekeink és az unokáink húsz év múlva is egy biztonságos Magyarországon éljenek, akkor ez számomra igazi megtiszteltetés. A férjem bár nem celebritás, hanem üzletember, de ugyanazokat az értékeket vallja, így természetes volt, hogy ebben támogatott, és együtt képviseltük mindezt
– vallotta be az édesanya.
Vasvári Vivien férje úgy véli, az 1956-os forradalom történetei nem pusztán a múlt emlékei, hanem ma is érvényes üzeneteket hordoznak, amelyek irányt mutathatnak.
A hőseink nemcsak a múlt részei, hanem a jelenünk iránytűi. Ők mutatták meg, hogy a szabadság soha nem magától értetődő, azt mindig őrizni, védeni és tisztelni kell. A megemlékezés nem pusztán tiszteletadás, hanem ígéret is: hogy nem felejtünk, és méltóak maradunk az ő áldozatukhoz. Hiszem, hogy amíg emlékezünk a hőseinkre, addig a magyar lélek soha nem veszítheti el az erejét
– magyarázta Bodnár Zsigmond. A házaspár szerint a forradalom üzenete ma is élő valóság, ezért fontos, hogy a megemlékezés ne csupán a múlt felidézése legyen, hanem közösségi élményt is nyújtson.
A Békemenetről szólva mindketten hangsúlyozták, hogy az eseménynek ma különösen nagy jelentősége van. Bodnár Zsigmond szerint a Békemenet nem politikai rendezvény, hanem az összetartozás és a nemzeti egység ünnepe.
A Békemenettől elsősorban összetartozást és erőt vártunk. Azt, hogy újra megérezzük: bár különbözünk, mégis egy nemzet vagyunk, és a legfontosabb pillanatokban képesek vagyunk összefogni és együtt kiállni a hazánkért. Ez a nap számomra a hit, a béke és a társadalmi felelősségvállalás ünnepe volt. Jó érzés látni, amikor az emberek szívből, szeretetből és meggyőződésből gyűlnek össze, nem a megosztottság, hanem az egység jegyében
– mondta Zsigmond. Vasvári Vivien ehhez kapcsolódva kiemelte, hogy a Békemenet sokkal több mint egy felvonulás – inkább egy közös, nemzeti lelki megmozdulás:
„A Békemenet nem egy politikai esemény, hanem egy nemzeti lelki megmozdulás. Egy lehetőség arra, hogy kifejezzük: szeretjük a hazánkat, és tenni akarunk érte. Fontos, hogy a jövő generációi is lássák, milyen erő rejlik abban, ha a magyarok összefognak, nem a múlt sérelmei, hanem a jövő reményei mentén”– összegzett az édesanya.
Minden tekintet a dögös szőkeségre tapadt.
A színésznő köszöni szépen, jól van.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.