
„Szeretnék minél előbb meggyógyulni” - egy évvel a balesete után megszólalt Sallai Nóra
Megtörte a csendet a színésznő.
Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, tavaly szeptember végén jött a sokkoló hír arról, hogy a súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban korábbi színésznője, Sallai Nóra.

A művésznő a játszótérről tartott haza a kisfiával, amikor Alsónémedinél súlyos autóbaleset érte őket. A járműben vele utazó ötéves kisfia, Bende néhány nappal később belehalt a sérüléseibe, míg Sallai Nóra életveszélyes állapotban került kórházba. A színésznő állapota az utóbbi időben javulni kezdett, de még hosszú út áll előtte, hiszen fel kell dolgoznia fia elvesztését is.
Megtörte a csendet Sallai Nóra, először üzent a balesete óta
A színésznő eddig, érthető okokból, nem nyilatkozott, ám nemrég úgy döntött, megszólal a baleset kapcsán.
Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!
- idézi Sallai Nóra szavait a Bors.
Top hírek


Újabb rekordot döntött meg a „Hogyan tudnék élni nélküled?”
Az emberek még mindig imádják a filmet.

Évekkel később árulta el Árpa Attila, miért lett belőle A Nagy Ő
Kiderült, hogy ki az idei év Nagy Ő-je!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre