
Curtis luxusélménnyel lepte meg a Megasztár versenyzőjét
Curtis még az autóját is odaadta Herceg Erika mentoráltjának.
Sürgős véradási segítségre van szüksége Sallai Nórának. A színésznőt súlyos autóbaleset érte, válságos az állapota.
Sajnálattal értesítette a nyilvánosságot Csonka András, hogy kolléganője, Sallai Nóra színésznő súlyos autóbalesetet szenvedett, állapota válságos, és sürgős véradási segítségre van szüksége.

Kérjük, hogy aki teheti, vegyen részt irányított véradásban, és segítsen Nórának
– fogalmazott a közösségi oldalán Csonka András.
A leggyorsabb lehetőség erre a mai napon adódik a Duna Plázában, ahol 18 óráig van lehetőség vért adni, az első emeleten, a Posta mellett. Továbbá október 2-án, szerdán a Westend Bevásárlóközpontban, a Hervis mellett 12-18 óra között is lehetőség van véradásra. Amennyiben ez az időpont nem megfelelő, október 3-án ismét várják az önként véradókat a Duna Plázában a Posta mellett.

Az irányított véradás során a következő adatokat kell megadni:
A véradás Nóra számára életmentő lehet, ezért hálásan köszönjük mindenki segítségét és támogatását vércsoporttól függetlenül
– tette hozzá Csonka András.

Curtis még az autóját is odaadta Herceg Erika mentoráltjának.

Elölről vagy hátulról? Focista vagy vízilabdások?

Sanya nem kertelt, elmondta, ki tetszik neki.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.