Szörényi Levente őszinte vallomása: „A sors csodája, hogy még élünk”

Idén augusztus 19-én eddig sosem látott és hallott verzióban csendül fel az István, a király az Arénában.  A legendás magyar rockopera idén ünnepli a 40. évfordulóját. A nagyszabású sajtótájékoztatón a darab zeneszerzője, Szörényi Levente exkluzív interjút adott a Metropolnak.

Őszintén vallott arról, milyen érzések kavarognak benne a kerek évforduló kapcsán, sőt, azt is elárulta, hogy kisgyerekként egészen más karrierről álmodott. Egyáltalán nem a  művészvilágban képzelte el magát.

Ripost: Belegondolni is hihetetlen, hogy már negyven éve, hogy bemutatták az István, királyt. Ez hatalmas idő! Milyen érzések kavarognak önben ezzel kapcsolatban?

Szörényi Levente: A sors csodája, hogy még élünk és egy olyan művünk van, ami klasszikussá vált. Hihetetlen, hogy még életünkben szembesülünk azzal a ténnyel, hogy egy mű ennyire kiállta az idő próbáját. Hatalmas örömmel tölt el, nem tagadom, és rá is csodálkozok arra, hogy ennyi évtized elröppent. Van még három művem, a Veled, Uram, az Attila, Isten kardja és az Árpád népe, de az István, a királyt soha nem fogják tudni beérni. Ez a rockopera nagyon szerencsés csillagzat alatt született, a közönség pedig ragaszkodik hozzá.

Ripost: Valóban olyan, mintha generációkon át tartana az István, a király sikere. Nagyon sokan nőttek fel ezeken az ikonikus dalokon.

Sz. L.: Erről eszembe jutott egy kedves családi történet. A kisunokám, Villőke még nem volt több háromévesnél, amikor egyik nap  ugrálni kezdett a padlón. Legalább húsz centire felugrott a levegőbe és üvöltve énekelte, hogy Koppány, le vele! A fiam persze azonnal levideózta, még mindig megvan a telefonomon.

Ripost: Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a darab rajongói Istvánnak szurkolnak-e, vagy Koppány a kedvencük. Nagyon sokan mondják, hogy Koppány szimpatikusabb nekik, pedig ő a rosszfiú. Vagy tán éppen ezért?

Sz. L.: Koppánynak és a tábora szándékosan egy rockosabb, metálosabb hangzást és stílust képvisel, de nem hiszem, hogy ezen múlik a népszerűsége, de az való igaz, hogy a közönség imádja már Vikidál Gyula óta.

Ripost: Ön évtizedek óta a magyar művészvilág meghatározó alakja, de mi akart lenni kiskorában. Mi volt a kis Szörényi Levente álma?

Sz. L.: Kisfiúként nagyon sok mindenen járt az eszem, azzal kapcsolatban, hogy mi szeretnék lenni. Volt egy olyan időszak, amikor sebészorvos akartam lenni. Nos, ez nem sikerült, de azt mondják, hogy talán nem is baj, bár nagyon precíz vagyok, és biztos, hogy jó sebész lettem volna. Az viszont biztos, hogy a sebészet nem játék, nagyon felelősségteljes, így mellette nem tudtam volna zeneileg kiteljesedni. Más kérdés, hogy később megbuktam matekból, szóval tényleg jobb, hogy a művészi pályát választottam.

Ripost: Az István, a király bemutatója óta eltelt negyven évben sajnos számos neves és tehetséges művész hagyott itt bennünket. Ön szokott gondolni az elmúlásra?

Sz. L.: Sajnos ez az élet rendje, nem tehetünk semmit ellene. Ezért mondtam el a beszélgetés elején, hogy óriási nagy dolog, hogy mi itt vagyunk és meg tudjuk ünnepelni ezt a kerek évfordulót. Már nagyon várom az augusztus 19-et és még sok sikeres évet kívánok a darabnak.