Zalatnay: A végsőkig kell harcolni a rákkal!

– Nagyon nehéz ez annak, aki átesik rajta. Eleve azt gondolom, hogy a rákbetegségekkel kapcsolatban mi még nem tartunk ott, mint például Amerikában, hogy esetleg picit gyakorlatiasabban beszéljünk róla, hanem rettenetes pestisként kezeljük – mondta korábban Zalatnay Cini, aki nem tagadja, hogy korábban ő sem tudott volna ilyen nyíltan beszélni erről.

– Tizenhat évvel ezelőtt petefészekrákom volt. Kezdetben én sem akartam beszélni róla, sőt azt is mondhatom, hogy majdhogynem szégyelltem magam. Inkább kerültem az embereket, főleg amikor kemóra jártam, mert olyan szagom volt, mint a tengeri halnak – tette hozzá az énekesnő, aki mégis szerencsésnek érzi magát.

– Megműtöttek, amiért mai napig nagyon hálás vagyok dr. Lintner Ferenc professzornak. Azt mondtam neki, hogy rábízom magam, és ő műtét közben úgy ítélte meg, hogy jobb lesz, ha mindent eltávolít, a méhemmel és a petefészkemmel együtt. Gyerekszülésre eleve nem gondolhattam, hiszen előtte fölöslegesen kínlódtam sokat a lombikkal, de nem jött össze. Szégyelltem, hogy én nem gyereket szülni megyek a kórházba, nem pozitív dolog miatt, hanem a borzasztó hárombetűs betegség miatt. Nem szerettem kimondani azt, hogy rák. Édesapám gyomorrákban, édesanyám vastagbélrákban halt meg. Anyukám idős volt, de apukám csak 52 éves. Folyamatosan jártam szűrésre is. Először azért, hogy babám legyen, aztán azért, mert problémáim voltak, aztán meg jött a baj. Teljesen megértem, hogy nagyon sokan nem szeretnek erről beszélni, és talán szégyellik is, mert ez valahol a nőiesség ellen van. Az az időszak teljesen megváltoztatott lelkileg is. Akkor indult el az örökbefogadás Nikivel, elhatároztam, hogy nem sajnáltatom magamat. Nekem adta a zenét a Jóisten, és azt is megadta, hogy édesanyám 84 éves koráig élt. Úgy éreztem, hogy az univerzum felé kötelességem egy gyereket felnevelni, ha már nekem nem lehet. Voltak éjszakáim, amikor leizzadtam, és istenhez és anyuhoz a mennyben imádkoztam, hogy segítsenek nekem, mert dolgom van itt a földön. Azóta is félévente járok kontrollra, és már nem félek a ráktól. Mert azt mondom, hogy legyőztem... a franc egye a pofáját. Fontos, hogy mindenki járjon szűrésre! Azoknak, akik most harcolnak, annyit tudok tanácsolni, hogy sose adják fel, menni kell előre, az utolsókig. Úgy is, hogy attól rettegsz, hogy nem tudsz megmenekülni, de nem mindegy, hogy az odáig vezető út milyen.