
A Fradi játékosa nagyot bakizott, magyarázkodnia kellett
A Fradi-szurkolók alighanem elnézik neki a bakit.
Helyesen kell kezelnie a helyzetet. Szoboszlai Dominik többé nem kerülne jobbhátvéd pozícióba, ha rajta múlna.
Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője meghozta döntését: Szoboszlai Dominik marad a középpályán, nem helyezi őt a jobbhátvéd posztra. Később azt is megemlítette, hogy Conor Bradley-nek muszáj kihagynia a szezon még hátralévő részét – írja a Ripost.

Az észak-ír jobbhátvéd sajnálatos térdsérülést szenvedett az Arsenal elleni meccsen, azonban csak most dőlt el, hogy ez a karrierjét milyen irányba módosítja. Hónapokig nem játszhat, ugyanis műtétre szorul.
Mivel Szoboszlai Dominik kiesett a jobbhátvéd pozícióból, ezért a csapat többi tagjából kell válogatni, ami első ránézésre nem okozhat gondot Arne Slotnak.
Közelebbről megvizsgálva azonban a választék így néz ki: Jeremie Frimpong szóba kerülhet, azonban rá egy sorral előrébb is szüksége van; ott van Joe Gomez, aki sérülékeny és egyébként a harmadik számú középhátvéd; valamint Calvin Ramsay, aki a szezonban csak egyszer játszott.
Először is beszéljünk Bradley-ről. Egy olyan szezonban, aminek a kezdete előtt azt gondolod, hogy ez az én szezonom, talán hat, hét vagy nyolc meccset játszani nagy csapás
– idézi a This Is Anfield Arne Slot szavait.
Remélem, nem gondolják azt, hogy szívesen játszatnám Szoboszlai Dominiket jobbszélső hátvédként
– mondta Szoboszlairól.
Frimpongnak viszont túl sokat kellene játszania, ráadásul sérülésből tért vissza. Meg kell győződnöm arról, hogy a hétvégén újra tud-e játszani, aztán megyünk Marseille-be, majd Bournemouthba. Januárban kilenc meccsünk lesz, hat védővel. Helyesen kell kezelnem a helyzetet
– tette hozzá a holland szakember.

A Fradi-szurkolók alighanem elnézik neki a bakit.

Ugyanazt szajkózza, mint az ellenfélnél Szoboszlai Dominik.

Ez történt az utóbbi egyoldalú időszak gólzáporos rangadóin.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.