
Hihetetlen szerelmi történet: nagyszüleik drámája hozta össze a magyar párt
Mintha egy romantikus regény lapjai elevenedtek volna meg.

Mintha egy romantikus regény lapjai elevenedtek volna meg.

Elkezdődött a nyári szünet!

Egyenesen imádják a nehéz helyzeteket.

Az EMeRTon-díjas magyar énekesnő június 22-én lenne 76 éves.

A legmelegebb évszakban parkoló járműveink, illetve a benne hagyott tárgyak is nagy veszélynek lehetnek kitéve, ha az egekbe szökik a hőmérséklet. Egy kis odafigyeléssel azonban megóvhatjuk őket a károsodástól.

Ők azok, akik nagyszerű dolgokra hivatottak.

Van olyan csillagjegy, akinek érdemes ma várnia.

Durva: 10-ből 7 embernél egy éven belül kiújul a hátfájás.

Bizonyos ügyben várni kénytelen, míg másokban nagyot lép előre.

Rengeteg negatív következménye lehet a magas koleszterinnek.

Segítünk különbséget tenni a léghűtő és a mobilklíma között.

Sok jó lehetőség jön ma. A legnagyobb gondja az lehet, melyiket válassza közülük.

A nyári főtt kukoricánál talán nem esik semmi jobban.

Ezt tartogatják mára a csillagok!

Berobbant a kánikula, ami magával hozza a felhevült érzelmeket is.

Amíg a Bridgerton sorozat a világot hódította meg, addig a Nanushka magyar divatmárka Penelope Featherington megformálóját, az ír származású Nicola Coughlant csábította el.
189
487
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.