
„Négy hónapot mozdulatlanul kellett feküdnöm otthon„ – megrendítő vallomás a 13 évesen elgázolt Lúciától
Kettétört az álma a 13 éves kislánynak, miután kerékpározás közben elgázolták Kiskunhalason.

Kettétört az álma a 13 éves kislánynak, miután kerékpározás közben elgázolták Kiskunhalason.

Részletesen ismertetik a Magyar Közlönyben a július 1-től már nem forgalmazható egyszerhasználatos tárgyak listáját.

Hihetetlen, hogy valaki ilyen fiatalon képes elkövetni ilyen szörnyű gyilkosságot. Már a támadás helyszíne is kísérteties választás.

Összehangolt akció keretén belül, Németországban fogták el a 11 évig bujkáló magyar bűnözőt.

A gyilkosság gyanúsítottja, fontos részleteket árult a rendőrségnek a kihallgatása során.

Hatalmas mennyiségű csapadék esett pár óra leforgása alatt egy ukrán városban.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 206 951, közülük 3 694 602 fő már a második oltását is megkapta.

A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni.

Egy brutális támadás áldozatává vált egy mindössze 21 éves nő. Azonban ez még nem minden, az áldozat szíve alatt hordta kisfiát, 4 éves kislánya pedig árván maradt.

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma.

Egy héttel meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozásokat Melbourne-ben, Ausztrália második legnépesebb városában - jelentették be szerdán a helyi hatóságok.

Samutól, a kiselefánttól kezdve a vadkutya kölykökön és kiskengurukon át egészen a fekete hattyú fiókákig sorra születnek a cukibbnál cukibb kölykök.

Több baleset is történt a Népliget környékén.

A közösségi médiában ismerkedett meg áldozatával a pedofil pilóta, aki egy hosszú utat is képes volt megtenni, hogy kiélhesse beteges vágyait.

Érthetetlen, felszámolta a Főváros az Örs vezér terén és a Rákosmente ügyfélközpontban található jegypénztárat is.

Szemmel láthatóan több a szabad parkolóhely a fővárosban, mióta újra díjköteles a parkolás.
3310
3944
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.