
Felfoghatatlan tragédia: vízbe fulladt a 4 éves kislány, míg az édesanya a bárban iszogatott
Egy másik kislány saját magát mentette ki.
Hétfőn délután leszakadt a bánsági Néra-Beusnica-szurdok Nemzeti Parkban található Bigér-vízesés óriási kőtömbje - közölte közösségi oldalán a romániai állami erdőket kezelő Romsilva Országos Erdőtársaság.
A több köbméteres, mohával benőtt mészkőtömb, amelyen sok éven át csordogált a Ménes folyóba ömlő kis patak vize, a saját súlyát nem bírta el. A vízesés az 57B országút Orvaicabánya (Oravita) és Bozovics (Bozovici) közötti szakasza mellett található annak a pontnak a közelében, ahol az északi sark és az egyenlítő közötti távolság felét is emlékhely jelöli.
A könnyen megközelíthető vízesést sok turista látogatta, így nem meglepő, hogy a kőtömb leszakadásának a pillanatát is kisfilm örökítette meg. A filmet a Romsilva Országos Erdőtársaság tette közzé közösségi oldalán.
A Romsilva illetékese határozottan cáfolta egy helyi környezetvédő-idegenvezetőnek a román sajtóban tág teret kapott állítását, mely szerint a kőtömb leszakadását egy - a közelben létesített - pisztrángtenyészet segítette elő, melynek tevékenysége folytán csökkent a patak vízhozama.
A Bigér-vízesés a theworldgeography.com portál 2013-ban a világ egyik legszebb vízeséseként mutatta be. A kis patak vize mintegy nyolc méteres magasságból csorog alá egy mohával benőtt mészkőkúp felületén.

Egy másik kislány saját magát mentette ki.

Ilyet aligha látni mindennap.

Egy francia tévének mondott egy számot, de az nem valós.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.