
Letartóztatták az ártándi korrupt határrendészeket
Nagyszabású bűnügyi akciót követően kapták el őket.
Nagyszabású bűnügyi akciót követően kapták el őket.
Extrém módon használta a felvonót.
Ittas fejsérülthöz riasztották a budapesti mentősöket, sietve kellett távozniuk.
Szerencsére ezt a módszert sem olyan nehéz kiszűrni.
Rejtélyes körülmények hunyt el egy férfi a saját lakásában még pénteken.
A teszt megoldása több készséget igényel. Akkor teljesíthetsz a legjobban, ha jó megfigyelő vagy, valamint a logikus gondolkodás és az érvelés is az erősségeid közé tartozik.
5 kamion és 37 jármű ütközött össze, a mentők 39 embert vittek kórházba.
A ráckevei Ugrai család háza néhány hete égett le.
A balesetben többen megsérültek, és több autó is kigyulladt
Egy ház oldaláról nagyméretű vakolatdarabok hullottak az utcára, kihívták a katasztrófavédelmet.
Apró dolgokkal kezdődött a fiatal nő megpróbáltatásai.
Öt napos programkavalkádot szervez a Pénzmúzeum.
Nagyon sok dolga van a tűzoltóknak kidőlt fák miatt.
Zoe elmondása szerint, különös víziókban volt része.
A 76 éves nő orvosi segítségre szorulhat, a budapesti rendőrök jelenleg is keresik.
Kilenc vármegyére adott ki narancs riasztást szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
1726
3315
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.