
Megdöbbentő lopás Budapesten, csak a kezét figyeld! – Videó!
Két férfi betért egy fővárosi ékszerboltba, ahonnan egy nyakláncot nyúltak le, nem is akárhogy.

Két férfi betért egy fővárosi ékszerboltba, ahonnan egy nyakláncot nyúltak le, nem is akárhogy.

Felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság a Deák téri, két évvel ezelőtti kettős emberöléssel kapcsolatos ügy garázdasággal és rablással vádolt résztvevőit csütörtökön - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

A nagyszerű hírt Fürjes Balázs a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa a közösségi oldalán jelentette be.

Az ebek ahogy ültek egy oszlophoz kikötözve, azzal megelevenítették a gyerekek kedvenc filmjét, a Mancs őrjáratot.

A Metropol összegyűjtötte a nap legfontosabb információt, többek között a választásokkal, valamint a lezárásokkal kapcsolatban.

A szűrésen a résztvevők egy összefoglaló tájékoztatást kapnak az eredményeikről és az esetleges további teendőikről. Mutatjuk mire érdemes még odafigyelni a mai napon.

Belül világos, tágas terek lesznek, kint teljesen bezöldül a Nyugati tér, a föld alatt pedig egy 6 vágányos mélyállomás épül. A gépkocsi-felüljárót elbontják, a tér teljesen autómentes lesz.

Az utcában a felújítás ideje alatt gyalog is lehet majd közlekedni, és a BKK járatai is járni fognak. Az építkezés várhatóan idén ősszel fejeződik be.

Irodaként funkcionáló (immár üres), de lakásokra bontható ingatlan keresi új tulajdonosát a főváros talán legexkluzívabb utcájában, a Váci utcán. Lássuk, mit kapunk ma 803 millióért a Belvárosban!

Öt év után újra mehetünk Ybl Miklós Andrássy úti Palotájába, közben itt van már az Eiffel Műhelyház is az opera, a balett és a mozi szerelmeseinek!

A Metropol összeszedte az ünnepi hétvége legfontosabb eseményeit, hogy honnan indul a Békemenet, és hogy milyen programok lesznek március 15-én.

Kulcsár Edina az orosz-ukrán háború kitörése óta többször is hangoztatta, hogy mennyire fontos segíteni a bajbajutottakon, most párjával Varga Márkkal, azaz G.w.M-mel mentek ki a menekültekhez.

A rendőrök - a menekültek védelmében - az ukrajnai háború elől menekülőknek szánt adományokkal üzletszerűen visszaélőket szűrik ki a budapesti pályaudvarokon felállított segélypontoknál.

A Metropol stábja a Nyugati pályaudvaron kárpátaljai és Ukrajna más részeiről érkező menekülőkkel beszélgetett a jelenlegi helyzetükről, útjukról.

Megkezdődik a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására kiírt tervpályázat második fordulójába bejutott tizenkét pályamű szakmai értékelése - közölte Fürjes Balázs a Facebookon.

Szomorú és félelmetes történeteket osztottak meg lapunkkal a Budapestre érkező ukrán és kárpátaljai magyar menekültek.

A Metropol összegyűjtötte a legfontosabb információkat, többek között, hogy milyen egyházi ünnep kezdődik el, és hogy melyik kerületben adhatunk vért.

Csak le kell adni a mobilt az étkezés idejére, és élvezni a finom ízeket, a társaságot. Ha ezt teszed, a VakVarjúban most ajándék a gyerekmenü!

Megérkeztek a Nyugati pályaudvarra az első szervezett menekültcsoportok Ukrajnából. A háború elől menekülő családok, gyerekek látványa egészen meghökkentő.

A látogatók a jubileumi évfordulót a hétvégéig tartó programsorozat keretében ünnepelhetik meg.

A Metropol összegyűjtötte a nap legfontosabb tudnivalóit, hogy mit ünnepel a főváros egyik múzeuma, és hogy hol zárul le a lomtalanítás.
6
15
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.