
Kamera rögzítette: golyóval a fejében mászott elő a saját sírjából
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Az utcában a felújítás ideje alatt gyalog is lehet majd közlekedni, és a BKK járatai is járni fognak. Az építkezés várhatóan idén ősszel fejeződik be.
Hosszú idő után megújul a VI. kerületi Podmaniczky utca Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti része. A 310 méteres szakasz számos olyan eleme újjászületik, aminek köszönhetően biztonságosabb lesz a közlekedés mind az autósok, mind a gyalogosok számára.
A felújítás után rá sem fogunk ismerni Podmaniczky utcára. Ugyanis nemcsak az útburkolatokat újítják fel, hanem számos más fejlesztés is megvalósul majd. Mutatjuk, hogy milyen újításokkal találkozhatunk az építkezés után:
A környéken közlekedőnek vagy az ott boltot üzemeltetőknek nem kell aggódniuk, ugyanis a munkálatok ideje alatt továbbra is meg lehet közelíteni az utcát gyalogosan. A közösségi közlekedés járatai változatlan útvonalon közlekednek, és mindkét irányban egy-egy forgalmi sáv használható majd változó nyomvonalon.
További jó hír Budapest közlekedésével kapcsolatban, hogy megkezdte a munkáját az a nemzetközi zsűri, amely arról dönt, melyik építésziroda nyeri a Nyugati pályaudvar és környezetének felújítását – tájékoztatott Facebook-oldalán Fürjes Balázs. Egy nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot írt ki a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ a Nyugati pályaudvar XXI. századi korszerűsítésére, a Váci út–Lehet utca–Szabolcs utca–Dózsa György út–Podmaniczky utca–Nagykörút térségének teljes városrendezésére. Erre a nagyszabású városépítő munkára 12 világhírű építészirodától érkeztek pályaművek, amiket a napokban bírálnak el. Fürjes Balázs Vitézy Dáviddal, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójával karöltve vezeti majd a zsűrizést. A bizottságban ellenzéki és kormánypárti delegáltak, az érintett kerületi önkormányzatok, valamint az építész és vasútszakmai szervezetek képviselői közösen bírálják el a beérkezett pályaműveket. A nyilvános eredményhirdetés március 26-án lesz.
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
A negyvenes anyuka elvesztette gyermekeit, fogait, és majdnem az életét is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.