
KIM: emelkedő pályán a magyar egyetemek a Times Higher Education nemzetközi rangsorán
Három egyetemünk is jelentőset lépett előre a Times Higher Education (THE) World University Rankings világranglistáján, és akárcsak tavaly, idén is 11 magyar egyetem helyezéssel zárta az évet, míg két új egyetem belépésével már négy intézmény van megfigyelő státuszban – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel, hozzátéve: szinte minden mérőszámban emelkedést mutatnak az intézményeink.

Nem kertelt a magyar kapus, kimondta az igazságot Dibusz Dénesről és Gulácsi Péterről
Dibusz tökéletes helyettes lehet.

„Rázta, mint a rongyot” – Farkaskutya miatt rettegnek Pomázon
Újra megölt egy kiskutyát a pomázi véreb.

Hatalmasat robban az új cseh sorozat: A nemzet lánya Magyarországot is a tévé elé ülteti
Együtt izgulhatjuk végig a csehek Diana hercegnéjének sorsát.

Az egész ország Gáborért izgul: újabb kamaszfiú tűnt el
Nagyon aggódnak érte.

Ingyenes járat indul Budapesten: az új busz olyan, mintha a jövőből érkezne!
Az utasok észrevételeit is továbbítják majd a gyártónak.

Rendőrök lepték el a HÉV-et: erre kell számítani
Ez a helyzet most a HÉV vonalával.

Pillanatokon belül különös együttállást láthatsz az égen: le ne maradj róla!
Mutatjuk, hogyan hat az égi jelenség a másnapodra!

Magyar Péter állva tapsolta az Ukrajna katonai támogatását követelő Ursula von der Leyent
A mentelmi joga múlik ezen.

Lionel Messi szívszorító búcsúbeszéddel üzent
Iniesta visszavonult.

Nehéz helyzetben anya és fia, összefog a vármegye
Segítségnyújtás az alsóörsi családon.

Magyar Péter megpróbálta eltitkolni, hogy öccse részesült a Diákhitel Központ kifizetéseiből
Mindent megtesz ezért.

Cserpes Laura gyászol: „Bearanyoztad az életünket”
Az énekesnő szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán. Cserpes Laura elveszítette a kutyáját, aki tizenhat éven keresztül volt az élete része.

Fontos forgalomváltozás Budapesten! Lezárják a Szabadság hidat
Ezt érdemes észben tartani!

Újabb csalók garázdálkodnak, így verik át az embereket Pesterzsébeten!
Nappal, idősekhez becsengetve próbáltak pénzhez jutni.

Fogorvos fedte fel: három alkalom, amikor még véletlenül se moss fogat – a többség mindhárom hibát elköveti
Akadnak pillanatok, amikor egy fogmosással többet ártunk, mint használunk.
2777
8750
