
Szörnyű haláltusát élt át a csecsemő, anyja közben táncolós videót készített
Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.
Ez a helyzet most a HÉV vonalával.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2024. július elején intézkedéssorozatot indított el a H8-as és H9-es vonalára. Az összehangolt akció kiterjed a szerelvényekre, megállókra és azok környékére. A cél, hogy visszaszorítsák a szabálysértések és a bűncselekmények számát, a helyszínen elfogják az elkövetőket, illetve fellépjenek minden olyan magatartásformával szemben, melyek az utazóközönséget joggal zavarják.
Az ellenőrzésekben a fővárosi és Pest vármegyei rendőrök mellett részt vesz a Készenléti Rendőrség állománya, együttműködve a polgárőrséggel, a kerületi önkormányzatok közterület-felügyeleteivel, valamint a MÁV–HÉV Zrt. rendészeti csoportjával – írja a Police.hu.
A budapesti rendőrök 2024. szeptember 1-je és október 6-a között 6343 embert igazoltattak, 222 embert elfogtak, illetve előállítottak, ebből 36-ot körözés alapján, 80-at kábítószerfogyasztás vagy -birtoklás gyanúja miatt. Szabálysértési eljárást 87 alkalommal indítottak, a többségét (64-et) közterületi alkoholfogyasztás miatt. Más szabálysértésekért összesen 51 esetben szabtak ki helyszíni vagy közigazgatási bírságot.

Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.

Így nézett ki Orbán Viktor országjárásának egri állomása.

Társa nemcsak követelőző, de akaratos is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.