
Jöhet a lánykérés? Erre figyelj május elsején!
Nem csak a munka ünnepe kapcsán fontos nap a mai.
Meglepő szomjoltót ajánlanak a szakemberek. Így tehetsz olcsón jót a bőrödnek.
A bőrünk az a szervünk, amely elválasztja belső szerveinket a külvilágtól, így fontos annak megfelelő ápolása. A bőrünk adja szépségünk alapját is, így gyakorlatilag minden meglátszik rajta, ha valami nincs rendben. A ráncok megjelenése sokaknak okoz gondot. Most eláruljuk, hogy mit tehetsz annak érdekében, hogy kevesebb ránc jelenjen meg a bőrödön.

Sokan vágynak szép és egészséges bőrre, és a legtöbbször, amikor azután érdeklődünk, hogy mi lehet ennek a titka, sokszor találkozunk azzal, hogy minél több vizet fogyasztunk, annál szebb lesz a bőrünk. De tényleg igaz, vagy csak tévhit? Nem kellenek a méregdrága szérumok, és elég csak vizet fogyasztani? Most kiderül.
Az élet előrefelé halad, ezért egyre több gyertyát kell elfújnunk a tortán minden évben, és a ráncok is velük együtt jelennek meg. A ráncok ellen pedig végtelen mennyiségű szérumot találunk az interneten és nagyjából ugyanennyi kezelést is felajánlanak a szakemberek. De tulajdonképpen az egyik csodaszer a saját konyhánkban lapul, ami nem más, mint a víz.
Biztosan ismerős az az érzés, amikor kevesebb folyadékot fogyasztunk és a bőrünk sokkal szárazabb és fáradtabb lesz. Nos, ez nem véletlen, a bőrünk ugyanis megmutatja, hogy mennyi folyadékot fogyasztunk. A nagy kérdés viszont az, hogy a vízivás tényleg felveszi-e a harcot a ráncok ellen? A válasz tulajdonképpen igen, de van valami, amit nem árt tudni.
A bőrünk a legnagyobb szervünk, amely elhatárol minket a külvilágtól. S akárcsak más szerveinknek vagy a sejtjeinknek, a bőrünknek is szüksége van a megfelelő folyadékbevitelre. A megfelelő hidratáltságnál a bőrünk teltebb, simább, és a finom vonalak is kevésbé lesznek láthatók. Ha viszont kevesebb a folyadékbevitel, ennek pont az ellenkezője jelenhet meg.
Azonban jobb, ha tudod, egyedül a vízfogyasztás nem szünteti meg a ráncokat, csak optikailag javítja a bőr állapotát. A megfelelő hidratáltsághoz elengedhetetlen a hialuronsav, ez ugyanis a bőr legfontosabb vízmegkötő molekulája.
Sokáig a tudomány nem volt azzal tisztában, hogy közvetlenül befolyásolja-e a vízivás a ráncok kialakulását. Ám egy 2015-ben készített kutatás rámutatott, hogy a magasabb vízbevitel javít a bőr hidratáltságán, különösképpen azoknál, akik korábban kevesebb vizet fogyasztottak. Egy 2021-es dél-koreai vizsgálat pedig megállapította, hogy bizonyos genetikai tényezők és az alacsony vízfogyasztás, valamint életmódbeli hatások valóban növelhetik a ráncok kialakulását. Tehát a konklúzió az, hogy a vízivás önmagában nem csodaszer, és nem fogja meggátolni a ráncok megjelenését, ugyanakkor lelassíthatja a folyamatot.
A szakemberek úgy tartják, hogy napi 8 pohár víz megfelelő mennyiség az emberi szervezet számára. Az európai ajánlások szerint normális esetben a teljes napi folyadékbevitel 2-2,5 liter. Azonban fontos megjegyezni, hogy ez a mennyiség függ a testsúlyodtól, az aktivitástól, az időjárási hatásoktól és az étrendedtől is.
A szakemberek hangsúlyozzák: ha szomjas vagy, az már azt jelentheti, hogy a tested enyhe dehidratáltság állapotába került, épp ezért fontos, hogy napközben többször fogyassz folyadékot, hogy a folyamatos legyen a folyadékbeviteled – áll a Life.hu cikkében.

Nem csak a munka ünnepe kapcsán fontos nap a mai.

Tésztát főzni mindenki tud. Vagy mégsem?

A Halak meditáljon, a Bakra vita vár.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.