
A Rák Hold rendkívüli eseményeket helyez előtérbe ezeknél a csillagjegyeknél
Szélsőséges nap jön, de minden jegyben lesz egy közös pont.
Nagyanyáink, dédanyáink otthon sütötték a kenyeret, és bizony komoly munka volt a dagasztás, a kelesztés és a ropogósra sütés. A sütésre már előző nap felkészültek, de másnap kora reggel 4-5 órakor kezdődött az igazi munka, hogy délre elkészüljön a friss kenyér, ami minősítette a háziasszonyt. Ma ismét reneszánszát éli a házi kenyér. Íme, egy klasszikus újragondolva és egy reformrecept.
Dagasztás nélkül
Hozzávalók: 50 dkg kenyérliszt (BL 80), 2 kk. só, 2 dkg friss élesztő, 4 dl langyos víz
Elkészítés: A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a langyos vizet. Egy fakanállal alaposan összeforgatjuk. A konyhapulton lefedve 2 órát hagyjuk pihenni. Ezután lisztes kézzel elkezdjük az edényben átforgatni, közben az edény falát is meghintjük liszttel. Hagyjuk további 30 percet kelni. Addig előmelegítjük a sütőt 250 fokra, benne a sütésre előkészített jénaival. Ha letelt a fél óra, és a sütő elérte a megfelelő hőfokot, a jénait kiemeljük a sütőből, kikenjük vékonyan olajjal, meghintjük liszttel, és belefordítjuk a tésztát. Ráfordítjuk a jénai tetejét. A sütőbe helyezve 10 percet sütjük alul-felül sütéssel a maximális hőfokon, majd 200 fokra csökkentjük a hőmérsékletet. Amikor betesszük a kenyeret a sütőbe, egy vízzel teli tálkát is helyezünk a sütő aljába. 35 perc után eltávolítjuk a jénai fedelét, és további 15 percet sütjük. Legvégül óvatosan kiemeljük a kenyeret a tálból, és rácson hagyjuk teljesen kihűlni.
Tönkölybúzalisztes
Hozzávalók: 150 g aktív kovász, 200 ml víz, 350 g tönkölybúzaliszt (teljes kiőrlésű), 1 ek. olívaolaj, 3 tk. só, magok (tökmag, napraforgómag, szezámmag, lenmag)
Elkészítés: Az aktív kovászt elkeverjük a vízzel, hozzáadjuk az átszitált lisztet és az olajat, és gyorsan összekeverjük. Hagyjuk 10 percet pihenni, majd hozzáadjuk a magokat (mindegyikből kb. 1 marokkal). Alaposan átdolgozzuk, és letakarva állni hagyjuk 3 órát. Ezután hozzáadjuk a sót, újra átdagasztjuk, kelesztőtálba tesszük, és újabb 3 órát hagyjuk kelni. A sütőt bekapcsoljuk, az aljába egy fazék vizet rakunk, és betesszük a sütőedényt a tetejével együtt. A megkelt kenyeret óvatosan átrakjuk a forró edénybe, lekenjük hideg vízzel, és megszórjuk szezámmaggal. Letakarjuk a forró tetővel, és 230 Celsius-fokon 15 percet sütjük. Ezután levesszük a hőmérsékletet 210 fokra, és 10 percet sütjük, majd 200 fokon, már fedő nélkül, további 25 percet sütjük. Ha elkészült a kenyér, hideg vízzel lekenjük, és rácson hagyjuk kihűlni.
Szélsőséges nap jön, de minden jegyben lesz egy közös pont.
Hatalmas kockázatokkal jár ez az új őrület.
Te vajon közéjük tartozol?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.