Órákig fogva tartott két fiatalt egy bedrogozott nyíregyházi férfi

Az elkövető a kábítószer hatására agresszív lett. Bezárta az ajtót és fogva tartotta az áldozatait.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2026.05.20. 14:05
segélykiáltás vád emberrablás

Súlyos bűncselekmény miatt emeltek vádat egy nyíregyházi férfi ellen, aki a vádirat szerint bedrogozott állapotban órákon keresztül fogva tartott két fiatalt a saját belvárosi lakásában. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az ügyben emberrablás és kábítószer birtoklása miatt folyik eljárás.

A fogva tartott áldozatok segítségért kiabáltak
Az elkövető kétszer is fogva tartotta a vendégeit (Fotó: Unsplash – Képünk illusztráció)

A fogva tartott áldozatok segítségért kiabáltak

A történet még 2024. november 9-én a hajnali órákban kezdődött, amikor egy fiatalkorú lány és fiatal felnőtt ismerőse a férfi lakásában tartózkodott. A férfi a vendégei jelenlétében kábítószert fogyasztott, amitől egyre zavartabbá és agresszívebbé vált. A fiatal később haza akart indulni, azonban a férfi hirtelen azzal kezdte vádolni őket, hogy ellopták a kábítószert.

A férfi kijelentette, addig senki nem hagyhatja el a lakást, amíg vissza nem kapja az állítólag eltűnt kábítószert. Hogy nyomatékosítsa fenyegetéseit, elővett egy lőfegyvernek látszó légfegyvert, amelyet a fiatalok szeme láttára megtöltött. Ezután kulcsra zárta a bejárati ajtót.

A két áldozat órákon át próbált szabadulni a lakásból. A nap folyamán többször is segítségért kiabáltak az ablakon keresztül, de kezdetben senki nem figyelt fel rájuk. Végül a délutáni órákban a járókelők meghallották a segélykiáltásokat, és értesítették a rendőrséget.

A nyomozás során az is kiderült, nem ez volt az első ilyen eset. A férfi alig egy hónappal korábban bódult állapotban kezdett dühöngeni, és azt állította, hogy eltűnt a drogja és a pénze. Az ott tartózkodókat akkor is arra kényszerítette, hogy ürítsék ki a zsebeiket.

Annál a korábbi esetnél az egyik fiatal nő megpróbált elmenekülni a lakásból, de a férfi bezárta előtte az ajtót, és csak akkor engedte ki, amikor a nő hangosan segítségért kezdett kiabálni.

Az ügyészség szerint a férfi visszatérő módszerrel, fenyegetéssel és erőszakos fellépéssel tartotta fogva áldozatait. A vádhatóság ezért fegyházbüntetés kiszabását, valamint közügyektől való eltiltását indítványozta – írja a az Origo.

A tartalomnak nem célja a kábítószer-fogyasztás népszerűsítése vagy az azzal való visszaélésre történő buzdítás.

Felhívjuk a figyelmet, hogy Magyarországon a kábítószer fogyasztása és birtoklása a hatályos jogszabályok értelmében bűncselekménynek minősül (Btk. 178. §) és szigorúan büntetendő.

Ha Ön vagy hozzátartozója segítségre szorul, kérjük, forduljon szakemberhez. A függőség kezelhető, és az időben kért segítség életet menthet.


 

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.