
„Senki nem figyelt rá” – Hiába könyörgött segítségért a 13 éves lány, a kórházból hazaküldték meghalni
Egy alig 13 éves kislány önkezével vetett véget az életének.
Egy szabadnapos nyomozónő tartóztatta fel az utast. Ijesztő jelenetek játszódtak le a vonaton.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársa április 26-án délután, pihenőnapján Nyíregyházáról tartott Budapestre vonattal, amikor Szolnok magasságában járva a jegyvizsgáló a segítségét kérte. Elmondta, hogy a szerelvényen utazó egyik férfi agresszívan viselkedett a többi utassal, majd vélhetően valamelyik mellékhelyiségbe zárkózott.

A nyomozónő azonnal értesítette a történtekről a KR ügyeletesét, aki felvette a kapcsolatot a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársaival. A Vasúti Rendőrőrs járőrei egyből a Szolnoki Vasútállomás 8-as vágányához mentek, ahol várták a befutó InterCityt.
Közben a vonaton lévő rendőr azonnal intézkedni kezdett. A 29 éves férfi ekkor még együttműködőnek tűnt, bár azt állította, hogy semmilyen igazolvány nincs nála, mert azokat elhagyta. Az intézkedés közben a szerelvény beért a vasútállomásra, ahol a férfi ruházatának ellenőrzését már a szolnoki járőrök hajtották végre. Azt mondta, hogy szúró-vágó eszköz nincsen nála, ám a ruhájából egy fekete nyelű, több mint 10 cm-es pengehosszúságú konyhakés esett ki.
A vonaton utazók közül volt, akit a férfi azzal fenyegetett, hogy leszúrja és megöli, másnak útját állta, és a vonat falához szorította. Csak a sértett segélykiáltásakor engedett a szorításából. A bűncselekmény során senki nem sérült meg. A 29 éves férfit a rendőrök elfogását követően előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság miatt indult vele szemben szabálysértési eljárás - számol be róla a police.hu.

Egy alig 13 éves kislány önkezével vetett véget az életének.

Földmunkák során fedezték fel a robbanóeszközt.

Egy csecsemő életét vesztette a támadásban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.