
Mentésirányító segítségével, otthon született meg a kis Linett
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFelgyorsultak az események. A mentésirányítás segítette a családot a kislány érkezéséig.
A mentésirányítás segítségével született meg egy kislány Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, közölte hivatalos Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Fotó: Pixel Photographers / Freepik
A mentésirányítás segítségével jött világra a kislány
Egy 37 hetes kismama kérte a mentők segítségét a napokban, akinek délután kezdődtek fájásai, amelyek rövidesen sűrűsödni kezdtek, majd folyamatossá váltak otthonában
– írták a bejegyzésben. Majd hozzátették, az események hirtelen felgyorsultak.
Mentésirányító bajtársunk nagy erőket mozgósítva azonnal mentőgépkocsit, esetkocsit és koraszülöttmentőt riasztott a helyszínre, miközben igyekezett kikérdezni és megnyugtatni a rémült szülőket. Az események felgyorsultak, így bajtársunk a vonal másik végéről instruálta a bejelentőket a szükséges előkészületekre, felkészítette a családot a kicsi érkezésére, és telefonon keresztül segítette a kismamát, aki perceken belül életet adott második gyermekének. Az egészséges kislány rögtön felsírt.
A helyszínre érkező mentősök ellátták Linettet és büszke édesanyját, akiket végül stabil állapotban szállíthattak kórházba.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre