
Selyemhernyót tenyésztett és kaszinót is nyitott- ezen a napon hunyt el a Lánchíd megálmodója
Gróf Széchenyi Istvánnak sokat köszönhet az ország.
Április 7-én Magyarországra érkezett az amerikai alelnök, aki többször is hangsúlyozta: büszke a magyar nép szabadság melletti kiállására, Orbán Viktornál jobb vezetőt pedig nem tudna elképzelni az ország élére. Az egész napos tárgyalás után mindketten felszólaltak a Magyar-Amerikai Barátság Napja nagygyűlésen, ahova J. D. Vance még egy meglepetést is becsempészett.
JD Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke kétnapos hivatalos látogatásra érkezett kedd délelőtt Budapestre. Az alelnök feleségével együtt szállt le Ferihegyen, ahol Szijjártó Péter külügyminiszter fogadta őt. JD Vance később a miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatón elmesélte, évekkel ezelőtt járt már hazánkban, akkor felesége a második gyermekükkel volt várandós, most pedig a negyedik gyereküket várják, majd viccesen azt is hozzátette, hogy szívesen igénybe vennék a magyar családtámogatási rendszert. A budapesti látogatása újabb mérföldkő a magyar-amerikai kapcsolatok alakulásában, ami bőven túlmutat a hagyományos diplomáciai kereteken, és egyre inkább szövetséggé, sőt barátsággá alakul.

A koradélutáni órákban Orbán Viktor miniszterelnök és JD Vance alelnök közös sajtótájékoztatót tartott, ahol a miniszterelnök elmondta, Trump elnök megválasztásával megkezdődött az aranykor a két ország kapcsolatában. Azt is hozzátette, hogy 2025 a rekordok éve volt az együttműködésben, mivel számos amerikai beruházás érkezett hazánkba, most pedig újabbakról is megállapodtak. "A mai napon megerősítettük a stratégiai szintű együttműködésünket az űripar és a biztonság terén" — szögezte le.
Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa és örömmel mondhatom, hogy ők ma a szövetségeseink. Magyarország békéje és biztonsága így garantált
— húzta alá a miniszterelnök.
A sajtótájékoztatón JD Vance úgy fogalmazott, hogy ezzel a látogatásával üzenni szeretne mindenkinek, különösen azoknak az európai embereknek Brüsszelben, akik Magyarországot zsarolják.
Szerinte nagyon sokféleképpen lehet Magyarországgal együttműködni, éppen ezért szomorú azt látni, hogy Európa nem képes rá.

A közös sajtótájékoztató után került sor a Magyar-Amerikai Barátság Napja névre keresztelt nagygyűlésre, ahol az alelnök egy nem mindennapi meglepetéssel készült a magyaroknak. Egyszer csak előkapta zsebéből a telefonját és tárcsázta a főnökét. Donald Trump a kihangosítón keresztül azt üzente, hogy nagyon szereti a magyarokat, és felnéz rájuk, amiért a szabadságukat és a szuverenitásukat őrzik.
Éppen ez az, ami annyira zavarja a nyugati nagyhatalmakat, szögezte le később az alelnök.
Csak gondoljanak bele, ha Magyarország tudja biztosítani a határvédelmét, mások is tudnák. És ha mégsem, az egy döntés kérdése. Ha Magyarország előtérbe tudja sorolni a dolgozóit, mások is tudják. Viktor politikáját azért becsmérlik, mert látják, hogy szuverén tud maradni, ők pedig nem
— magyarázta.

A látogatás során JD Vance többször is hangsúlyozta, hogy Magyarország olyan politikai modellt képvisel, ami az Egyesült Államok számára is igen tanulságos. Kiemelte a világon egyedülálló családpolitikai intézkedéseket, amik hatékony választ adnak a demográfiai kihívásokra. Azonban nem csak ilyen téren tartja hazánkat irigylésre méltónak, az alelnök szerint példás Magyarország genderideológiával szembeni ellenállása, ahogy a migrációt kezeli, és hogy szigorúan békepárti.
Önök bizony kiválóságai az egész világnak. Mi, az Egyesült Államok elnöke és alelnöke csodáljuk önöket. Szeretnénk, hogy önök a saját jövőjükről úgy dönthessenek, hogy külső erők ne befolyásolják önöket
— fektette le az alelnök.
Az esti nagygyűlésen a hatalmas tömeg előtt JD Vance azt is mondta, hogy az Egyesült Államok rengeteget tanult Magyarországtól, együtt pedig továbbra is azon lesznek, hogy az orosz-ukrán háború minél hamarabb lezáruljon.
Önök az elmúlt években erősen képviselték a nyugati civilizációt, Orbán Viktor pedig okot adott arra, hogy a magyar nemzet büszke legyen rá
— húzta alá az alelnök, majd hozzátette, hogy drukkolnak, hogy a vasárnapi választásokon Orbán Viktor győzzön, mert akkor Magyarország továbbra is a biztonság és a keresztény értékek országa maradhat.

Gróf Széchenyi Istvánnak sokat köszönhet az ország.

A kristályban utazó drogterjesztők csuklóján kattant a bilincs.

Az észlelést videón is sikerült megörökíteni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.