
Tűzoltó és mentő is érkezett a kerepesi úti balesethez
Ráfutásos baleset történ a 8. kerületben.
Magyar Péter botrányai nem hatástalanok a közvéleményben. Egy Tisza Párthoz köthető közvélemény-kutató is beismerte.
A Tisza Párt vezetősége egyre inkább azzal hergeli a szimpatizánsait, hogy ők az egyetlenek, akik megnyerhetik az április 12-ei választást. Magyar Péterék ráadásul azzal ámítják a szavazóikat, hogy ezt a sikert csak csalás árán vehetik el tőlük. A tiszásokba pedig ez már annyira bele is ágyazódott, hogy a megkérdezettek egyöntetűen utcai harcokra készül, ha vesztenének – fogalmaz a Ripost.

Ebből a tévhittől semmi nem tudja őket eltéríteni. Hiába voltak többen a Békemeneten, hiába telt házas Orbán Viktor összes országjárása, ők akkor is szentül hiszik, hogy jobban állnak. Ennek az egyik fő oka, hogy a balos közvélemény-kutatók téves felmérésekkel áltatják őket.
Most azonban homokszem került a gépezetbe! A 21 Kutatóközpont vezetője tette egyértelművé: a Tisza elnökének botrányai nem hatástalanok a közvéleményben, az elutasítottsága a pártnélküliek körében is jelentős. Róna Dániel korábban többször beszélt arról is, hogy a Tisza magabiztos előnyét mutató felmérések nem feltétlen reálisak,
a valóságban kiélezett a pártverseny, a mozgósításban pedig verhetetlen a Fidesz.
Simán el tudom képzelni, hogy a Fidesz nyer, nem lenne óriási meglepetés
– jelentette ki a 21 Kutatóközpont vezetője a Válasz Online podcast műsorában február elején.
Február végén a Telex egyik műsorában ismét hűteni próbálta az ellenzéki tábor lelkesedését, amikor azt mondta, hogy a választás egyáltalán nem lefutott, és nem ért egyet azokkal, akik a Tisza Párt előnyét behozhatatlannak tartják. Úgy vélte, a választani tudók körében mért 13 százalékpontos különbség, figyelembe véve a hibahatárt és a Fidesz a választási helyzet jellegéből fakadó nagyjából öt százalékpontos előnyét, még megfordítható.
Akkor arról is beszélt Róna, hogy a Fidesznek hatalmas intézményi és erőforrásbeli előnyei vannak a mozgósításban, amivel a Tisza Párt nem rendelkezik.

Ráfutásos baleset történ a 8. kerületben.

Közeledik a tavaszi szünet és a nyári utazási szezon is.

Drogmámorban úszva fosztogatta áldozatait egy férfi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.