
Hősies helytállás: járókelők mentették meg a férfi életét
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÉletveszélyes helyzet alakult ki egy Győr-Moson-Sopron vármegyei pizzéria előtt, ahol egy az autójában mozdulatlanul ülő férfihoz kellett segítséget hívni.
A 40 év körüli férfi leparkolt a járművével, azonban nem szállt ki az autóból. A közelben tartózkodóknak feltűnt, hogy hosszabb ideje mozdulatlanul ül, ezért odamentek hozzá, hogy megnézzék, minden rendben van-e. Miután nem mutatott életjeleket, azonnal tárcsázták a segélyhívót.

A férfi az időben megkezdett segítségnyújtásnak és a mentők kiemelkedő szakmai helytállásának köszönheti az életét. A mentésirányító a hívás során felismerte a helyzet súlyosságát, és miközben riasztotta a legközelebbi mentőegységet, telefonon keresztül segítette a jelenlévőket.
A bátor bejelentők kimentették a férfit az autóból, megvizsgálták, majd amikor nem észleltek életjeleket, megkezdték az újraélesztést. A mentők mindössze hét percen belül a helyszínre érkeztek, és átvették az életmentést, ami a helyzet korai felismerésének, az időben megkezdett segítségnyújtásnak és a mentők kiemelkedő szakmai helytállásának köszönhetően végül sikerre vezetett és a beteg keringése visszatért. A férfit végül stabil állapotban szállították kórházba.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre