
Szegedi Erika most elárulja érzelmi praktikáit: titkos szertartással vonzhatod be a szerelmet Valentin-napra
Így vonzhatod be a szerelmet a főboszorkány szerint.
Senki nem tud parancsolni az új lakóknak, a 11. kerületi Keveház utcában. Szemetelnek, ami vonzza a csótányokat és az ágyi poloskákat. A problémás lakók közül egy család még az áramot is lopja, sőt a gondnokot is megtámadták; egy hólapáttal verték össze.
Szemetes folyosók, lelakott lakások – ezek jellemzik a 11. kerületi Keveháza utcában lévő társasházakat. Hiába vannak az épületek kifejezetten jó helyen, iskolák, óvodák közelében, a lakók még sem boldogok, ugyanis új bérlőket költöztettek be az önkormányzati lakásokba, akik megkeserítik az életüket. Ráadásul kiderült: nem csak a szemét, de a csótányok és az ágyi poloskák is megjelentek. Az új lakók még a gondnokot is megtámadták, egy hólapáttal verték össze.

Megdöbbentő események zajlottak le néhány héttel ezelőtt, a Keveháza utcai társasházban. A lakók szerint sokkoló állapotok uralkodnak a házban, amióta úja lakókat költöztettek be az önkormányzati lakásokba. Elmondásaik szerint folyamatosan szemetelnek, ami vonzza a bogarakat, ám nem ez a legnagyobb probléma…
A teljesen felújított lakásokban helyezték el őket, amiket sikerült gyorsan lelakniuk. Azóta, hogy itt vannak, csótányokkal, ágyi poloskákkal és patkányokkal küzdünk! A szeméthalom körbevesz minket, de őket ez nem érdekli. Félünk lemenni az utcára, mert megtámadnak minket. Időseket, fiatalokat, mindenkit! Ezek önkormányzati lakások, emiatt az önkormányzatnak már számtalan levelet írtunk. Próbáltunk segítséget kérni, de mindig hátat fordítottak nekünk
– mondta korábban a Metropolnak az egyik lakó, Barbara.

A lakók szerint leginkább az első emeleten élőkkel van a probléma. Mint mondták, a szemét mellett más gond is van, ugyanis lopják az áramot, amit hiába kértek rajtuk számon.
Az első emeleten például kijöttek a közművektől, mert akkora a tartozásuk. Leplombálták a villanyórát, ők pedig levágták azt és illegálisan használják az áramot. Amikor a gondnok felment, hogy megbeszélje velük, támadás érte…
- mesélte Barbara.
A lakók panaszai után felkerestük a gondnokot, aki mint mondta, a munkájából kifolyólag nem nyilatkozhat, azonban igazolta a házban élők állításait. Elmondta, hogy amikor az áramlopás miatt az első emeleti családdal beszélt, elhajtották, majd amikor visszament az irodájába, ketten utána mentek, megfogtak egy hólapátot és hátba verték vele. Azért nem tett feljelentést, mert attól félt, nagyobb bántódása esik.
Egyelőre nincs megoldás, a lakók nem kapnak segítséget, mindenki elfordítja a fejét. Elmondták: pár éven belül élhetetlen lesz a környék, ugyanis ha nem tesznek valamit, mindegyik társasházat érinteni fog a probléma.

Így vonzhatod be a szerelmet a főboszorkány szerint.

Orbán Viktor szerint ezért volt válogatott Grosics Gyula.

Dorottya napja szerint jön a hideg!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.