
Nyom nélkül tűnt el Júlia Vácról – zajok hallatszottak a háttérben
Még mindig keresik a Vácról eltűnt Boros-Leskó Júliát; az 54 éves nő péntek délután indult el otthonából, akkor fiával még beszélt telefonon, azóta semmi nyoma. A családja mindenkit arra kér, hogy aki bármit tud a nő hollétéről, azonnal jelezze.
Negyedik napja nincs hír Boros-Leskó Júliáról, aki még január 30-án, péntek délután tűnt el váci otthonából. Azóta nem adott magáról életjelet, telefonján elérhetetlen, családja és a hatóságok is nagy erőkkel keresik. az eltűnt nőt

Az eltűnt nő a fiával beszélt legutoljára
A vékony testalkatú asszony január 30-án hagyta el a Hegymester utcai lakását. Utolsó ismert tartózkodási helyét telefonos lokalizáció alapján, Vác belvárosában határozták meg. A család beszámolója szerint pénteken 17 óra körül kisebbik fia még elérte őt telefonon.
Akkor azt mondta, sétálni indult, a háttérben belvárosi zajok hallatszottak
– tették közzé az Eltűnt Személyek Keresése csoportban. Röviddel ezután már a telefonján sem lehetett elérni. A családja szerint az asszony depresszióval küzd, korábban pszichiátriai kezelés alatt is állt, ezért előfordulhat, hogy zavart állapotban van és orvosi segítségre szorul.
Ruházata nem ismert, iratai feltehetően nála vannak.
A rendőrség nagy erőkkel keresi az eltűnt nőt. Lapunk megkereste az egyik hozzátartozóját is, aki elárulta:
Egyelőre semmilyen új információval nem rendelkezünk, és a keresések sem jártak sikerrel
– mondta. Bővebben azonban most nem szeretett volna nyilatkozni, annyit mondott, hogy a család nagyon nehéz időszakon megy keresztül, és bíznak benne, hogy Júlia épségben előkerül.
Mint megtudtuk, a keresés Vác teljes területén zajlott, és a nő felkutatásához a hatóságok mellett már a Zsaru-CAR Polgárőrség szervezésében polgárőrök, önkéntes civilek és mentőkutyás egységek, nyomkereső kutyákkal is bekapcsolódtak, hogy segítsék a felderítést. Sajnos a keresőcsapatok ennek hatására sem jártak még sikerrel, tehát eddig nem sikerült a nő nyomára bukkanni.
Az ügyben a Váci Rendőrkapitányság folytatja az eljárást, amely hivatalos körözést is adott ki Boros-Leskó Júlia eltűnése miatt.
Az eltűnt nő családja és a hatóságok egyaránt minden váci és környékbeli lakos fokozott figyelmét kérik. Aki bármit tud Boros-Leskó Júlia hollétéről, látta őt az elmúlt napokban, vagy bármilyen információval rendelkezik, azonnal hívja a 112-es segélyhívót, vagy értesítse a Váci Rendőrkapitányságot a 06-27-505-600-as telefonszámon.
Top hírek


„Imádkozom a férjem gyilkosáért” – megöltek egy 6 gyermekes apát
Mellbevágó vallomást tett a gyászoló özvegy.

Megöltek egy 18 éves meseszép kismamát
Nem hiszed el, kit vádolnak a gyilkossággal!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre