
Dróntámadás ért egy bányászokat szállító buszt Ukrajnában – 12 ember halt meg, de az áldozatok száma nőhet
Több áldozattal számolnak.
Fontos ügyben kéri az emberek támogatását a párt.
Országos aláírásgyűjtést hirdet a KDNP az egyházi intézmények finanszírozásának megőrzéséért – mondta el a Ripostnak adott interjújában Latorcai Csaba ügyvezető alelnök. A politikus elmondta: az ősszel kiszivárgott egy olyan tervezet, amely a Tisza Párt megszorítócsomagjának részeként 40 százalékkal csökkentené az egyházi közfeladat-ellátó intézmények támogatását.

Ősszel, amikor kiszivárogtak a Tisza Párt megszorító intézkedéseinek a tervezetei, köztük volt az is, hogy az egyházak finanszírozását, különösen az egyházi közfeladat-ellátó intézmények finanszírozását 40 százalékkal csökkentenék. Ez évente mintegy 300 milliárd forint, és ezzel gyakorlatilag kinyírnák ezeket az intézményeket
– fogalmazott.
Latorcai felidézte: a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter korábban tagadta a terv létezését, sőt bírósági eljárást is kezdeményezett az ügyben. Az ügyvezető alelnök szerint azonban a közelmúltban fordulat történt.
Az elmúlt napokban a Tisza Párt egykori egyházpolitikai műhelyének vezetője, Csercsa Balázs egyértelműen elismerte, hogy valóban készültek ilyen tervek. Ez az a pont, amikor azt mondtuk: eddig és ne tovább.
A KDNP számításai szerint mintegy kétmillió magyar állampolgárt érintenek közvetlenül az egyházi intézmények, hiszen ennyien – saját maguk vagy hozzátartozóik révén – vesznek igénybe egyházi fenntartású közszolgáltatásokat.
Ki kell állni az egyházi iskolákért, óvodákért, bölcsődékért, szociális intézményekért, kórházakért. Körülbelül kétmillió honfitársunkat érintik ezek az intézmények
– hangsúlyozta Latorcai.

Elmondta: több mint 500 olyan magyarországi település van, ahol bizonyos közszolgáltatást kizárólag egyházi intézmény biztosít.
Ha a Tisza Párt megszorító terve megvalósul, akkor nem az lesz a kérdés, hogy lesz-e egyházi iskola vagy nem lesz egyházi iskola, hanem az, hogy lesz-e iskola vagy nem lesz iskola, lesz-e óvoda, lesz-e bölcsőde vagy idősotthon. Több mint 500 településen a mindennapok életét alapvetően meghatározza, hogy ezek az intézmények működnek-e.
A KDNP ezért országos aláírásgyűjtést indít, amelyhez papíralapon és online is lehet csatlakozni.
Ez az aláírásgyűjtés papíron is és online is elérhető. Online a www.kdnp.hu oldalon lehet csatlakozni hozzá
– mondta az ügyvezető alelnök.

A párt célja, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet: az egyházi intézmények finanszírozásának csökkentése nem csupán egyházi ügy, hanem a helyi közösségek mindennapi életét érintő kérdés.
Ismerjék meg minél többen a Tisza Párt egyházi intézményeket sújtó terveit, és lépjünk fel együtt ezek ellen!
– fogalmazott Latorcai Csaba.

Több áldozattal számolnak.

Ezúttal más fogadta a miniszterelnököt.

Gulyás Gergely a Kormányinfón ismertette a részleteket.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.