
Megszólal Orbán Viktor: fontos bejelentéseket tett a miniszterelnök
Íme a részletek!
Egy delegáció miatt forgalmirend-változások lesznek 2026. január 16-án és 18-án Budapest több kerületében. Mutatjuk pontosan hol és milyen ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégén.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén most hétvégén a VII. és XIV. kerületben: tilos lesz megállni január 16-án 6 órától 11 óráig a XIV. kerületben az Állatkerti körúton az étterem előtt. Január 18-án 7 órától 12 óráig a pedig a VII. kerületben a Wesselényi utca páratlan oldalán a Síp utca és a Rumbach Sebestyén utca között, illetve a Dohány utca mindkét oldalán a Zsinagóga előtt.

1945. január 16-án Gerhard Schmidhuber német páncélos vezérőrnagy- a megszálló német csapatok egyik parancsnoka- megmentette a budapesti gettó lakosságát: megakadályozta, hogy egy nyilas különítmény lemészárolja a gettóban még életben lévőket, ezzel 60-80.000 embert óvott meg. A katona végül az 1945-ös budai kitörési kísérlet során elesett.
Az 1920-as évek környékén több országban is betiltották az alkoholárusítást. Többek között Kanadában, Izlandon, Norvégiában és az Egyesült államok területén is tilalmat vezettek be, de néhány hónapra Magyarország (1919 március 21-jétől augusztus 1-ig) is érintett volt a kérdésben. A tilalmat végül 1933. december 5-én oldották fel. Az alkohol tilalom oka egyébként nem volt más, mint a vallás.
Mikszáth Kálmán író 1847. január 16-ai születésű. Ő volt a hagyományos anekdotisztikus ábrázolás, az élőbeszédhez közelítő eleven stílus legnagyobb mestere. Regényeiben híven ábrázolta a nemesi középosztály pusztulását, a dzsentrik világát. Kiemelkedő művei: A Noszty fiú esete Tóth Marival; Különös házasság; Sipsirica; Akli Miklós; A fekete város; Beszterce ostroma; Szent Péter esernyője.

A koponyeg.hu szerint pénteken túlnyomóan borult, párás, több helyen tartósan ködös idő várható ködszitálással, ónos ködszitálással. Reggel, és délután is fagypont körül alakul a hőmérséklet, kivéve az enyhébb baranyai térséget. Szombaton eleinte marad a borult, párás idő, majd délutántól ÉK felől szakadozhat a ködfelhőzet. Az ÉK-i szél megélénkül. +3, +4 fok köré melegszik a levegő. Vasárnap pedig változóan felhős időre van kilátás, ÉK-en több, DNy-on kevesebb napsütéssel. Az élénk ÉK-i szél egyre hidegebb levegőt hozhat: délután újra 0 fok alá süllyedhet a hőmérséklet.
Minden jazz és swing kedvelőnek január 16-án a Kelenföld Montázs Központban a helye, ahol a Budapest Jazz Orchestra és Majsai Gábor állnak színpadra és adnak egy fergeteges díjtalan újévi koncertet. A belépéshez regisztráció szükséges, amit itt lehet megtenni.
A mai modern lottó 1957. január 17-én született meg hazánkban, amikor a pénzügyminiszter egy rendeletben megbízta az Országos Takarékpénztárt a lottó megszervezésével. Az első húzást azonban csak 1957. március 7-én tartották-írja a Wikipédia. Az első húsz év a tárgynyeremény-sorsolások virágzásának ideje volt. Általában havi egy nyereménysorsolást tartottak. Az első lottósorsolásokon gazdára talált egyebek között 505 db öröklakás, 590 db gépkocsi, 224 darab családi ház és üdülő. Az 1991. év 10. játékhetétől befejezték a rendszeres tárgynyeremény-sorsolásokat és bevezették a teljes halmozódást.
111 éve, vagyis 1914. január 17-én bocsájtották vízre a legnagyobb magyar gyártású csatahajót, a Szent Istvánt. Nevét az első magyar királyról kapta és a Ganz-Danubius Fiumében lévő hajógyárában építették. 1915-ben állították hadrendbe, első és egyben utolsó harci bevetésére pedig 1918. június 9-én éjjel futott ki. A Szent István az egyike annak a kevés hajónak, aminek az elsüllyesztését filmre vették, a filmből befolyó pénzt pedig a Vöröskeresztnek ajánlották fel.
Al Capone a legendás amerikai gengszter 1899. január 17-én született New Yorkban Alphonse Gabriel Capone néven. Később az alvilágban csak Sebhelyesarcúnak (angolul: Scarface) hívták. A mai szervezett bűnözés alapjait tulajdonképpen Al Capone fektette le. A gengszter nem sokkal 48. születésnapja után, 1947. január 25-én halt meg.
Karikó Katalin, Nobel-díjas kutatóbiológus, az első magyar nő, aki ilyen díjat kapott most szombaton ünnepli a 71. születésnapját. A Széchenyi-díjas, Nobel-díjas kutatónő jelenleg az USA-ban és Németországban él és dolgozik.
A Magyar Jégkorong Szövetség égisze alatt immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Jégpályák Éjszakája, amelyen idén január 17-én vehetünk részt az ország számos pontján. Az országos rendezvény központi helyszíne idén is Európa legnagyobb korcsolyapályája, a Városligeti Műjégpálya lesz, de Budapest Park, a Kőbányai WS Jégpálya és a Mátyásföldi Jégcsarnok is részt vesz benne. Az eseményről itt lehet többet megtudni.
Immár negyedik alkalommal rendezi meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szaka a Friss Hús filmfesztivál csapatával közösen a Friss Kakas Animációs Filmnapokat a Toldi Moziban. A programsorozaton (január 16-17), megnézhetjük a 2025-ben végzett hallgatók diplomafilmjeit. Az eseményről itt lehet többet megtudni.
A dobostorta megalkotója Dobos C. József egy magyar cukrász, szakácsmester és szakíró volt, aki január 18-án született 1847-ben. A célja a torta megalkotásával az volt, hogy olyan tortát készítsen, ami az akkori, kissé elmaradott hűtési technikái mellett is hosszú ideig fogyasztható és élvezhető marad. A dobos torta először az 1885-ös Budapesten, a mai Városligetben megrendezett Első Budapesti Országos Általános Kiállításon debütált, ahol olyan méltóságok kóstolhatták meg, mint Erzsébet királyné és I. Ferenc József.

Blaha Lujza, aki Riedl Lujza néven született Rimaszombatban, majd Kölesi Lujza néven először gyerekszerepeket játszott Győrött, majd Budára és Szabadkára szerződött, 1926. január 18-án hunyt el.
A. A. Milne (Alan Alexander Milne) angol író ugyancsak 1882. január 18-án született. Számos humoros esszét, színdarabot és regényt is írt, de leghíresebb műve a Micimackó (Winnie-the-Pooh), amely fiának játékmackójáról kapta nevét, és amelynek egyik főszereplője a saját fiáról elnevezett figura, Christopher Robin.
A Veres Balázs szobrászművész vezette workshopon rengeteg ismeret és technikai tudás fog elhangozni a betonról és arról, hogyan kell azt használni a szobrászat alapanyagaként. A workshop két alkalomból áll, melyet a bevezető rész után a közös alkotás élménye követ. A létszám igen-igen korlátozott, így nem árt időben jelentkezni. A program 14 éves kor felett ajánlott, további részletek pedig itt olvashatók az eseményről.

Íme a részletek!

Ilyet még tuti nem láttál.

Ilyen lesz ma az idő!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.