Belső vizsgálatot indított a MÁV: életveszélyes dolgot tett négy fiatal a Nyugati pályaudvarnál

Reagált a MÁV az életveszélyes mutatványra.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.12.27. 17:12
Módosítva: 2025.12.27. 17:12
máv életveszély Nyugati pályaudvar

December 23-án négy fiatal mászott fel a Nyugati pályaudvar tetejére, ahol a magasban készítettek magukról fotókat. Az épületet a külső létrákon keresztül közelítették meg, majd onnan integettek az alul tartózkodóknak. Az életveszélyes akció miatt a MÁV belső vizsgálatot rendelt el – fogalmaz az Origo.

Reagált a MÁV az életveszélyes mutatványra.
Reagált a MÁV az életveszélyes mutatványra. Fotó: 24.hu

Ezt nyilatkozta a MÁV az esettel kapcsolatban

A felvételen jól kivehető, hogy a négytagú társaság a tető szélén állva, magasba emelt mobiltelefonnal készít szelfit. Szemtanúk szerint a fiatalok feltűnően kihívóan viselkedtek: fentről integettek az alattuk elhaladóknak, miközben láthatóan nem foglalkoztak az akcióval járó veszélyekkel.

Az ügyre reagálva a MÁV Zrt. kemény hangú közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy a vasúti létesítmények lezárt területeire történő behatolás szigorúan tilos és kiemelten veszélyes. A társaság szerint a fiatalok pusztán a szerencsének köszönhetik, hogy nem történt tragédia, mivel az ilyen mutatványok súlyos következményekkel járhatnak.

A MÁV most ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett, valamint belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, történt-e biztonsági mulasztás.

 

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.