Soha nem volt ennyi kétes ügylet és nyomozás, mint az elmúlt öt év baloldal vezette Budapestjén. Most ismét Terézvárosban merült fel a hűtlen kezelés gyanúja. Közben kiderült, Kiss László óbudai polgármester a börtönben karácsonyozik, eljárást kezdeményeztek a korábban V. Naszály Márta által vezetett I. kerületben, de Budapest baloldali vezetése sem alhat nyugodtan.
Súlyos törvénysértések történtek a terézvárosi egészségügyi szolgálat energiahatékonysági felújításáról szóló uniós pályázat felhasználásában, ezért indított hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya az önkormányzat háza táján. A Soproni Tamás által vezetett kerület eddig is botrányoktól volt hangos, hiszen a momentumos városvezetés súlyos törvénysértések és szabálytalanságok mellett költötte a közpénzt. Terézváros azonban nem az egyetlen baloldali vezetésű kerület, ahol számtalan hatósági eljárás, nyomozás van folyamatban kétes ügyek gyanúja miatt. Óbuda korrupcióval vádolt DK-s polgármestere például börtönben tölti a karácsonyt, de V. Naszály Márta vagy Karácsony Gergely sem alhat nyugodtan…
A Közbeszerzési Döntőbizottság eddig is számos esetben elmarasztalta, bírsággal sújtotta Terézváros önkormányzatát az elmúlt öt évben. Olyan durva problémák derültek ki többi között, hogy az egészségügyi szolgálat felújítása kapcsán Soproniék nem biztosítottak esélyegyenlőséget a pályázók számára a közbeszerzési eljárás során. A BRFK is a felújítás kapcsán nyomoz hűtlen kezelés miatt. Ugyanisa Soproniék által az előző városvezetéstől megörökölt Európai Uniós pályázathoz –amely az egészségügyi szolgálat energetikai felújításáról szólt –, két évig gyakorlatilag hozzá sem nyúlt a baloldali városvezetés, miközben már megvolt a kivitelező. Soproni Tamásnak csak annyi dolga lett volna, hogy végrehajtja a pályázatot, de kicsúszott minden határidőből, ráadásul még a baloldali testület által csökkentett műszaki tartalmat sem valósította meg határidőben. Nem költötte el a teljes pénzt sem határidőn belül, az elköltött forrás egy részét pedig – a lebonyolítás során elkövetett súlyos törvénysértés miatt – vissza kell fizetnie az önkormányzatnak. Így Soproniék kárt okoztak a terézvárosiaknak.
Mint ahogyan azt már megírtuk, úgy fest, súlyos törvénysértések és szabálytalanságok mellett költi a közpénzt a momentumos városvezetés. Kovács Balázs Norbert, a terézvárosi Fidesz elnöke és képviselője szerint a kerületi gazdálkodás tekintetében több esetben is felmerül a visszaélés gyanúja. Idén látott napvilágot az a lista is, amely Soproni elmúlt öt évét tárja fel, ezen olyan közbeszerzések, le nem hívott pénz, elengedett kötbér szerepel, amely miatt több mint 145 millió forintot buktak el a terézvárosiak a baloldali vezetés miatt, és az ügyeknek itt még nincs vége, mint ahogyan az új nyomozás is tart még.
Terézváros korábbi baloldali vezetését is utolérte idén az igazságszolgáltatás, a fővárosi kerületi parkolási rendszerek üzemeltetésével kapcsolatban sok száz milliós hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszék első fokon – nem jogerősen – hat és fél év börtönre ítélte Fürst György elsőrendű vádlottat, a VI. kerület egykori szocialista alpolgármesterét. Egy másik ügyben korábban 2018-ban a Fővárosi Ítélőtábla az Andrássy úti ingatlanok 2004-es elidegenítésével összefüggésben több száz millió forintos hűtlen kezelés miatt jogerősen két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta. De bőven van más is, a napokban hosszabbították meg Óbuda DK-s polgármesterének a letartóztatását, és Budavár önkormányzatában is visszás ügyek miatt indítanak nyomozást…
Börtönben karácsonyozik Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, akinek a letartóztatását február 16-ig meghosszabbította a bíróság. A Fővárosi Törvényszék szóvivője Kiss László ügyével kapcsolatban azt mondta, a bíróság bűnismétlés és a bizonyítás esetleges megnehezítésének veszélye miatt döntött így. A végzés nem jogerős.
Mint ismert, Kisst augusztus 14-én vették őrizetbe, a bíróság két nappal később pedig elrendelte a letartóztatását. A polgármestert, továbbá az egyik korábbi alpolgármesterét, a júniusban őrizetbe vett Czeglédy Gergőt minősített vesztegetéssel gyanúsítják. Tavasszal mindkettejüket újraválasztották, de Czeglédy időközben lemondott mandátumáról, ami miatt időközi választást fognak januárban tartani a városrészben. Kiss azonban továbbra sem mond le, havonta több millió forint fizetést tesz zsebre, mondván: a börtönből vezeti a III. kerületi önkormányzatot.
A gyanú szerint Kiss személyesen biztosított székhelyhasználatot a házában egy cégnek, amelyben feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot, aki egy másik cégével több milliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól azután, hogy a politikust korábban polgármesternek választották.
A távozó V. Naszály Márta polgármesterségének utolsó heteiben 71 millió forintot úgy fizettek ki az önkormányzat pénzéből, hogy az súlyosan sértette a jogszabályokat. Ezért a Budavári Polgármesteri Hivatal ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A nyomozás közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés gyanújával indult meg. Az új városvezetés szerint tényszerű, hogy a korábbi baloldali polgármester és jegyző utasítására csoportosították át az összeget. Böröcz László jelenlegi polgármester azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy nemcsak ezt a büntető feljelentést teszi meg a hivatal, hanem év elején polgári peres eljárásokat is kezdeményez, hogy visszaperelje a 71 millió forintot. Az így visszanyert összeget nem jutalmakra, hanem lakossági ügyekre fordítják majd.
Mint megírtuk, soha nem volt ennyi nyomozás folyamatban fővárosi ügyekben, mint az elmúlt öt évben, és soha nem volt ennyi botrányos ügye egy főpolgármesternek sem, mint Karácsony Gergelynek. Egy biztos: míg Budapest visszafelé fejlődött, a főpolgármester kétes közbeszerzések, trükközések és korrupciógyanús ügyek tekintetében csúcsot állított – miközben „mellékesen” a csőd szélére kormányozta Budapestet…
Néhány az ismertebbek közül:
A botrány 2021-ben robbant ki, amikor kiderült, hogy a budapesti városvezetés titokban valószínűleg értékesíteni akarta a Városházát. Az Anonymus által kiszivárogtatott felvételekből nyilvánvalóvá vált, hogy a fővárosi ingatlanok eladását egy jól behatárolható kör „jutalékos” rendszerben intézte. A nyomozást vélhetően segíti, hogy a rendőrök birtokában tízórányi vágatlan felvétel van.
A Lánchíd felújítása körül nagy botrány tört ki: kiderült, hogy baloldali számlagyárhoz folyhattak pénzek, miközben a híd felújítása – hasonlóan a Blaha Lujza térhez – drágább és silányabb lett Karácsony Gergely idején, mint az előkészített Tarlós-féle tervek.
Az utca budapesti népe belegyömöszölt volna félmilliárd forintnyi papírpénzt, ráadásul nem is forintot, hanem eurót és fontot Karácsony Gergelyék adománygyűjtő ládáiba? A 99 Mozgalom bűncselekménygyanús adománygyűjtése miatti botrány azután robbant ki, hogy feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ jelentését, amelyet az országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról készítettek. Ebből kiderült, a mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között összesen tizenkilenc alkalommal készpénzben befizetett 506 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára, döntően euróban és angol fontban…
A BKV használtbusz-bérlési pályázata során olyan céggel szerződött a főváros, amelynek busza sem volt, ráadásul más vállalat tulajdonában lévő járművekkel pályázott. A CR-Facilities vállalkozást mindössze hét nappal az ajánlattételi idő lejárta előtt jegyezték be. Ebben az ügyben is nyomozást rendelt el a hatóság.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre