
Elveszítette a hangját Miley Cyrus édesapja, Billy Ray Cyrus majdnem belehalt a fertőzésbe
Billy Ray Cyrus majdnem belehalt a fertőzésbe.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSokan még a 2000-es évekből ismerhetik, amikor hazánk egyik legismertebb táncosnőjeként és előadóművészeként lépett föl. Pirner Alma volt az, aki behozta a rúdtánc világát Magyarországra.
Pirner Alma elképesztő sikerei ellenére nem volt boldog, ugyanis szorongást és pánikrohamokat váltott ki nála maximalizmusa. Annyira meg akart felelni mindenkinek, miközben számtalan előítélettel szembe kellett néznie. Alma hosszú hónapok küzdelmei után ébredt rá a megoldásra: szakmát váltott és most a saját történetéből tanulva holisztikus coachként segít másokon – írja a Bors.

A női önismeret, a belső fejlődés és a lelki béke keresése vált élete középpontjává. Ehhez pedig az kellett, hogy rájöjjön, nem a megfelelő embereknek akart bizonyítani, azok után, hogy a rúdtánc miatt sokan előítéletekkel fogadták őt. Épp ezért realizálta, azt az energiát, amit mások lenyűgözésére akar fordítani, önmagába kell inkább fektetnie.
A női lélek és test szorosan összekapcsolódik
- közölte, kiemelve:
A nők addig zsigerelik ki magukat, amíg azt mondja a test, hogy na, most álljál le!
- utalt arra, hogy bizony a nőgyógyászati eredetű problémák hátterében is sokszor ez a tényező áll. Az, hogy a feszített tempó miatt megváltozik a test és torzul a lélek.
Egy nőnek a libidója, a vágya egyenes az életerejével és azzal, hogy mentális szinten milyen állapotban van. Valakiből jó nő a kisugárzásától lesz. Nem attól, hogy elhazudom, hogy jól érzem magam a bőrömben, hanem attól, hogy az tényleg látszik is rajta.

Billy Ray Cyrus majdnem belehalt a fertőzésbe.

Széphalmi Juliska intim tetoválást villantott.

Egészséges, laktató és pénztárcabarát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.