Egy világ választja el őket! Kárpáti Rebeka újra magához akarja ölelni örökbefogadott kislányát

A gyönyörű színésznő egy dologra vágyik igazán, mégpedig arra, hogy újra láthassa örökbefogadott gyermekét. Kárpáti Rebeka örökbefogadott kislánya Afrikában él, így ritkán tudnak találkozni, de a jövőben Rebeka bízik benne, hogy újra magához ölelheti Davinát.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2026.05.24. 20:00
Kárpáti Rebeka színház örökbefogadás

Kárpáti Rebeka 2019-ben fogadta örökbe Davinát, aki a Kongói Demokratikus Köztársaságban él borzasztó körülmények között. A színésznő az örökbefogadás óta támogatja a kislányt, hol pénzzel, hol a tanulmányaihoz szükséges eszközökkel vagy éppen csomagokkal. Rebeka és a kislány már hosszú ideje nem találkoztak, a műsorvezető azonban bízik benne, hogy hamarosan újra együtt lehetnek.

Kárpáti Rebeka 2019-ben fogadta örökbe kislányát
Kárpáti Rebeka örökbefogadott kislányát szeretné meglátogatni (Fotó: MW)

Kárpáti Rebeka álma, hogy újra lássa Davinat

A Legénybúcsú színésznője 2019-ben egy humanitárius úton járt a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol találkozott az afrikai kislánnyal, Davinával. A kislány döbbenetes körülmények között, egy összetákolt, ajtó nélküli házikóban élt családjával, és a betonon aludt egy kartondarabon. Kárpáti Rebeka ekkor döntötte el, hogy örökbefogadja a kislányt, és ha nem is a szószoros értelmében, hiszen a kis Davina még mindig szüleivel él, a színésznő pénzzel, a tanulmányaihoz szükséges eszközökkel vagy éppen csomagokkal támogatja őt. 

Davina ma már ötödikes, igazi nagylány, akiről folyamatosan kap friss híreket és fotókat. Ha tanulási nehézsége adódik, vagy új lehetőség merül fel, a színésznő azonnal egyeztet a helyi segítőkkel. Ugyan a szépségkirálynő már régóta nem találkozott személyesen a kislánnyal, nem mondott le róla, hogy újra magához szoríthassa őt: 

Nagyon jó lenne újra meglátogatni. A közel jövőben szeretnék elutazni hozzá és újra magamhoz ölelni. A rengeteg munka miatt ez nehéz, de az elkövetkezendő években biztosan elmegyek hozzá. 

mesélte lapunknak a színésznő.

 Kárpáti Rebeka rengeteget dolgozik
Kárpáti Rebeka színházban tölti a mindennapjait (Fotó: Mediaworks archív)

Visszavonul Kárpáti Rebeka?

A színésznő idei éve tele van izgalommal és nem várt eseményekkel. Márciusban Kárpáti Rebeka Balin ragadt a háborús vészhelyzet miatt, majd mikor végre hazaért, új otthonának felújítási munkálatai vártak rá. A rengeteg munka és teendő azonban már a múlté, a színésznő végre beköltözhetett otthonába.

Rengeteg utazásban volt részem idén, a Balin ragadás életem legédesebb kintragadása volt, azon túl persze, hogy társult hozzá egy kis félelem, de szerencsére nem éltem meg negatívan ezt az élményt, és sikerült biztonságban hazajutni

  emlékezett vissza a színésznő, majd így folytatta.

"Beköltöztem az új lakásomba. Véget értek a felújítási munkálatok, és most úgy érzem, hogy helyre került egy darab a szívemben."

Kárpáti Rebeka új otthona és utazásai mellett sűrű mindennapokat tudhat maga mögött, a színésznő ideje nagy részét a színházban tölti, ahol hétről hétre elkápráztatja a közönséget.

Nagyon sokat dolgozom, szinte már ez lett az identitásom. A Játékszínben ugyanúgy mennek a darabok, viszont az utóbbi időben úgy érzem, és lehet, hogy ez a korral jár, hogy sokkal szívesebben vagyok a háttérben

  mesélte lapunknak a színésznő, aki egy saját hostess-ügynökséget irányít.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy fiatal tehetségekkel dolgozom együtt. Hála Istennek az idén sok munkánk volt, úgyhogy én most már inkább itt látom magam.

Kárpáti Rebeka rajongóinak azonban nincs okuk az aggodalomra, a csinos színésznőt ezután is láthatjuk a képernyőn és a színpadon egyaránt.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.