Megszólalt Sas József özvegye: „Szemrehányást tettem neki, hogy nem jön velem haza”

Vannak, akik még a legrosszabb pillanatainkban is mosolyt tudnak csalni az arcunkra. Sokan úgy gondolják, hogy az igazi, belülről jövő fájdalmat nevetéssel lehet igazán tompítani. Ezt vallotta az érdemes és kiváló művész, Sas József egészen élete végéig.

Öt éve január 17-én, tizennégy nappal a 82. születésnapja után elhunyt az ország egyik legnépszerűbb nevettetője. A maga után hagyott űrt azóta sem töltötte be senki.

„A férjem mindig is jó kedélyű, közvetlen és barátságos volt. Nem jött olyan iparos, akivel ne tegeződött volna össze, de ugyanez volt a szomszédokkal is. Ezenfelül Bak jegyű, akiknek a legfontosabb tulajdonságuk a kitartás és a mérhetetlen szorgalom. Nem lehetett elutasítani: ha kirúgták az ajtón, visszamászott az ablakon. Nem is beszélve a művészi alázatáról, amit a színpadon mutatott. Soha nem látta senki nem megfelelő öltözetben. Amikor igazgató volt, reggel 8-kor lejött a konyhába, és mintha skatulyából húzták volna elő: illatfelhő, passzoló nyakkendő és zokni, de a hétköznapokban is. Egy nett ember volt” – emlékezett vissza Sas József özvegye a Hot! magazinnak.

Sas József sírja mindig rendezett

Komjáti Zsuzsa nagyon hálás, amiért ennyien szerették a férjét, hogy még a halála után is megemlékeznek róla.

„Van egy szokásom, amit minden alkalommal megteszek. Nem messze van az övétől Kabos Laci sírja. Sajnos nem él senkije, így az övét is letakarítom, majd továbbmegyek, és Spéter Erzsébet sírjával is megteszem ugyanezt: mindig megköszönöm neki a miami kirándulásokat. Majd Kabos feleségének, Urbán Erikának a síremlékéhez megyek, az övét is meg persze az anyósomét is rendbe teszem” – mesélte.

Sas József betegsége alatt is a kabarét nézte

A Mikroszkóp Színpad egykori művészének szellemi hagyatéka a mai napig meghatározó, hiszen kulcsszerepet játszott a hazai humor megformálásában.

„Az a klasszikus, jelenetekre épített kabaré sajnos ma már egyáltalán nincs. A férjem számára a közönség szeretete mindennél fontosabb volt: azért élt, azért dolgozott. Még a rossz időkben is az ő szeretetükből merítkezett. Hatvan évig volt a pályán: Kecskeméten kezdte, több színházban megfordult, majd 1973-ban csatlakozott a Mikroszkóp Színpadhoz, ahol közel 25 évig igazgató volt. A betegágyából is sokszor néztünk kabarét a szilveszteri időszakban, és saját magát is kritizálta mindig! Mindenféle tekintetben maximalista volt, néha kicsit túl szigorú is saját magával szemben” – árulta el Zsuzsa asszony.