
ByeAlex közel 5 év után szakított: „Jaminával már nem alkotunk közös párost”
Ennyi volt, igaznak bizonyultak a feltételezések. Szakított párjával ByeAlex.
A Csillag születik botrányos zsűritagja eddig sem volt éppen szent, de drogügye miatt sokan csalódtak benne. Úgy tűnik, ezt a tábort erősítheti immár ByeAlex barátnője, Benjamina is, ugyanis a napokban egyre több gyanús jel gyülemlett fel a szakításról. ByeAlex vasárnap véget vetett a találgatásoknak és egyértelműen kimondta: szakítottak.

„Úgyis kiderülne, szóval, ideje elmondanom – Jaminával már nem alkotunk közös párost, így 4,5 év után” – kezdte vallomását ByeAlex.
Mint azt a botrányhős ByeAlex bejegyzésében taglalta, az elmúlt évben, egy remek barátsággá változott a kapcsolatuk, de más szempontból meg, sokszor elmentek egymás mellett. Sőt azt is bevallotta, hogy egy ideje már nem nincsenek együtt.
„Szilvus, eredetileg Jamina cicája, ezért ő vele él már együtt, de éppen úgy, ahogy Jamina is, Szilva is számíthat rám az életben mindig. A kapcsolatunk nagyon jó volt. hangos szóváltás sem volt ránk jellemző, rengeteget nevettünk, sosem sírtunk, és megbecsültük egymást; de van, hogy menni kell” – tette hozzá ByeAlex.
Alább olvashatod el ByeAlex teljes vallomását
Top hírek


Sírva fakadt az Exatlon sztárja, Szandi férje egy új szerelemmel tért haza Amerikából

„Nem is tudtam, hogy ilyen ügyes ez a fiú!” – Burai Krisztián őszintén elmondta, mit gondol Mollywoodról
Burai Krisztián nagy dobásra készül Mollywoodal.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre