
Fenyő Miklós bevallotta: Ezen a két dalán változtatna!
Közeleg a Fenyő Ünnep!
Gyerekkorában izgatottan hallgatózott, miközben édesapja a szomszéd szobában a karácsonyfával hadakozott. Harsányi Gábor azt hitte, apukája a Jézuskához beszél, így nem tudta mire vélni az elhangzott mondatokat.
Harsányi Gábor Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, író, drámaszerző, érdemes művész. 80 éves lett idén, most karácsonyi emlékeiről mesélt.

Harsányi Gábor sokat emlékezik mostanában, visszajön neki a régi karácsonyok íze, illata. „Emlékszem, a testvéremmel hallgatóztunk, miközben édesapám faragcsálta a fenyőfát, és csak azt hallottuk, hogy jaj, istenem, menjél már bele!” Megkérdezte a szintén kisgyerek bátyját, hogy vajon kihez beszél az apjuk, mire ő közölte, hogy a Jézuskával.
Utána olyanokat hallottak a nappaliból, hogy „nem akar belemenni” (természetesen a karácsonyfa talpba), mire riadtan kérdezte a kis Gábor, hogy miről van szó. A bátyja szerint Jézuska nem akar bejönni hozzájuk, mert ő rossz volt. Később olyanokat is hallottak, hogy „most becsavarlak!”, ami szintén döbbenetesen hatott számára, hiszen végig azt hitte, hogy a Jézuskáról van szó.
Ennek fényében különösen vicces lehetett, amikor elhangzott, hogy „nem áll meg, dülöngél.” Ekkor már nem bírt kíváncsiságával és belesett: kiderült, hogy nem a Jézuskával, hanem a fával hadakozott az édesapja. Kis csalódás volt benne, de persze nagy szeretet is, ráadásul este megbeszélték a dolgokat a vacsoraasztalnál.
Apám megtörölte a szemét… lehet, hogy könny volt benne. Annyit mondott csak, hogy áldott karácsonyt, kicsikéim! Különleges hangulata volt akkor a karácsonynak, nálunk kiürül az utca is, a családok visszavonultak.
Nagyszülőként persze másképp éli meg a karácsonyt. „Amíg az unokák picik voltak, ők jöttek hozzánk, volt nagy banzáj… ahogy felnőttek, mi mentünk már hozzájuk. Mindenki büszkén mutogatja, milyen szépen díszített fája van.”
Sokan vannak, akik azt mondják, mi a fenének ez… A közelben lakott egy morózusabb kolléga, nem mondom a nevét… mondta, hogy minek így kicsicsázni a fenyőket… aztán eltelt a szenteste, találkozunk, és láttam, hogy ő is nagyon feldíszítette a fát. Így jelzett a szomszédnak.
A színész 80 éves lett idén, érzi az időt. „Felkelek, a térdem kicsit fájdogál, aztán elkezdem csinálni a légzőgyakorlatokat, ezt ajánlom a korosztályomnak. Előtte-utána hideg-meleg zuhany, az nagyon fontos” – jegyezte meg a Családi kör című műsorban.
Dzsúdózott, karatézott, taekwondózott, mindig próbál pozitív maradni. Pár éve műtötték, ma már kevésbé aktív, de vannak tervei, például szeretne életműfilmet csinálni. „Nem szabad abbahagyni, mindig kell valami. Az írás mozgatja az agyat” – vélekedett a színész, aki novelláit a közösségi oldalán olvassa fel.

Közeleg a Fenyő Ünnep!

Jól kiosztották Majkát.

Közösségi oldalán jelentette be.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.