RETRO RÁDIÓ

Friss: így találtak rá az eltűnt színészre





Nagy erővel kereste a rendőrség az eltűnt színészt. Most megtalálták, a híresség pedig nyilatkozott a történtekről és az állapotáról.



Megosztás
Szerző: sv
Létrehozva: 2023.04.14.
Módosítva: 2023.04.14.
eltűnt sztár Előkerült színész

A Ripost számolt be arról, hogy a Nickelodeonon sugárzott gyerekműsorok sztárját, Drake Bellt nagy erőkkel keresi a rendőrség, ugyanis a színész eltűnt. A lap összegezte, hogy sok konfliktusba került már a hatóságokkal a színész, a népszerű sorozata, a Drake and Josh megszűnése után ugyanis nem találta a helyét a világban, és többször vétett a törvény ellen.

Flashing,Lights,Of,The,Police,Car,Into,The,Checkpoint,In
A kép illusztráció Fotó: ChiccoDodiFC/Shutterstock

2015-ben ittas vezetés miatt tartóztatták le, ennél azonban súlyosabb kihágásai is voltak. A gyanú szerint barátnőjét is bántalmazta, így az ötéves párkapcsolat toxikusnak és mérgezőnek jellemezhető. A legnagyobb döbbenetet azonban az váltotta ki, hogy a gyerekműsorokban szereplő színész egy kiskorút veszélyeztetett, emiatt emeltek ellene vádat, és ennek a próbaidejét tölti most. Ezért tűnt fel azonnal, hogy a férfi eltűnt.

Még 24 óra sem telt el, máris eltűnt, veszélyeztetett személynek nyilvánították, azonban nagyon hamar a nyomára is bukkantak. Kiderült, hogy valójában nem tűnt el és nem is volt szökésben, egyszerűen csak az autóban hagyta a telefonját.

Az autóban hagyod a telefonod, nem válaszolsz egy éjszakán át, és máris ez van?

gúnyolódott a színész. Az is kiderült, hogy azért nyilvánították ilyen hamar eltűntté, mert nem akárkinek a hívására nem válaszolt. Mivel próbaidőn van, folyamatosan tartania kell a kapcsolatot a felügyelőtisztjével. Ő volt az, aki kereste, ám mivel nem volt nála a telefonja, ezért nem fogadta a hívást. 





 





Ezeket olvastad már?
Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Végső búcsút vettek Tordy Gézától, a nemzet színészétől – galéria!

Végső búcsút vettek Tordy Gézától, a nemzet színészétől – galéria!

Randira hívták a Duna TV nem létező műsorvezetőjét

Randira hívták a Duna TV nem létező műsorvezetőjét

Oláh Gergő: „Brutál dolog most szülőnek lenni”

Oláh Gergő: „Brutál dolog most szülőnek lenni”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás