
„Fantasztikus ember vagy” – egyenként állnak ki a csapattársak Fodor Csenge mellett
Fodor Csenge ismét lemondta a válogatottságot.
Még nem értek véget a tárgyalások, de egy dolgot kijelentett. Szoboszlai Dominik megszólalt a liverpooli szerződéshosszabbításról.
Szoboszlai Dominik kijelentette, hogy szívesen maradna Liverpoolban, bár a szerződéshosszabbításról még nem született egyezség. Mint ismert, a 25 éves magyar válogatott középpályás 2023 nyarán öt évre írt alá a Vörösöknél, de a klub máris szeretné hosszabb távon magához kötni a szezon eddigi legjobb játékosát.

Két héttel azután, hogy Szoboszlai maga erősítette meg, valóban folynak a tárgyalások a szerződésének meghosszabbításáról, most úgy fogalmazott, hogy szívesen maradna a klubnál – bár továbbra sem sikerült megegyezniük erről.
Még semmi nincs, hogy őszinte legyek
– fogalmazott a 25 éves magyar középpályás, amikor a tárgyalások fejleményeiről kérdezték.
Mostantól nem az én kezemben van a dolog. Nincs előrelépés, majd ha jön a megfelelő ajánlat, meglátjuk.
Szoboszlai hozzátette, ő addig is végzi a dolgát a pályán, aztán remélhetőleg a tárgyalások végén mindenki boldog lesz.
Szeretek-e itt lenni? Persze, persze. Szeretem a várost, szeretem a klubot, szeretek a srácokkal játszani, szeretem az Anfieldet, szeretem a szurkolókat, aztán majd kiderül, mit hoz a jövő. Nem rajtam múlik. Én szívesen maradnék. Majd meglátjuk
– idézi a Liverpool Echo a középpályás szavait.

Fodor Csenge ismét lemondta a válogatottságot.

A magyar labdarúgót ismét a védelembe száműzte Arne Slot.

Egyedül tört kapura, amikor az ellenfél kapusa elütötte őt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.