Hivatalos: távozik a Ferencváros vezetőedzője
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolVéget ér egy korszak. A Fradi férfi kézilabdacsapata hivatalosan is bejelentette, hogy nyáron szerződést bont a vezetőedzővel, Pásztor Istvánnal.
A Ferencváros férfi kézilabdacsapata a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a szezon végén elköszön vezetőedzőjétől, Pásztor Istvántól. A magyar szakember négy éven át irányította a Fradit, ez idő alatt pedig a csapat stabil szereplője lett az NB I-nek, és nemzetközi porondon is megmutathatta magát. A felek az idény lezárása után külön utakon folytatják, ezzel egy négyéves közös munka ér véget a Népligetben.

Pásztor István távozik az FTC-től
A korábbi válogatott szélső 2022 nyarán érkezett a Népligetbe, és irányításával a csapat a nemzetközi porondra is kiléphetett, az Európa-ligában és az Európa-kupában is szerepelhetett. A hazai sorozatokban a legnagyobb sikere, hogy a 2024/25-ös évadban a korábbi negyedik helyek után bronzérmes lett az NB I-ben, míg a most futó szezonban együttesünk féltávnál a negyedik helyen áll
– írta meg a Fradi.hu. Arról azonban nem esett szó, hogy ki lehet majd a szakember utódja az élvonalbeli csapatnál.
Top hírek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre