
„Te bohóc!” - Szoboszlai miatt áll a bál, nekiestek a Liverpool-szurkolók korábbi kedvencüknek
Jamie Carragher kihúzta a gyufát. Hiába keresik Szoboszlai Dominikot a PL-szezon eddigi álomtizenegyében.
Jamie Carragher kap hideget-meleget a rajongóktól, miután a Sky Sports szakértőjeként elmondta, szerinte az eddigiek alapján kik alkotják a szezon legjobb tizenegyét az angol labdarúgó-Premier League-ben. Noha a címvédő Liverpool egyelőre árnyéka tavalyi önmagának, a klublegenda egyik döntése miatt – nevezetesen, hogy még a csapatot a hátán cipelő Szoboszlai Dominik sem került be az őt régóta kritizáló Carragher álomcsapatába – nagyon kiakadtak a szurkolók.

A Roefs – Munoz, Guehi, Gabriel, Calafiori – Xhaka, Rice – Semenyo, Fernandes, Rogers – Haaland összetételű tizenegyébe tehát egyetlen Pool-játékos sem fért be. Pedig ha valaki, akkor az eddigi négy szavazásból háromszor a hónap legjobbjának választott Szoboszlai megérdemelte volna, hogy Carragher végre elismerje a magyar középpályás kimagasló teljesítményét.
Így érzik a szurkolók is, akik százával olvasnak be hajdani kedvencüknek, aki a Bajnokok Ligája-győzelemmel megkoronázott profi pályafutása (1996-2013) során csak a Liverpoolt szolgálta.
Rengetegen hiányolják Szoboszlai Dominikot
„Nincs benne Szoboszlai? Te bohóc!”;
„Kihagytad a csapatot a hátán cipelő Szoboszlait? Oké...”;
„Nevetséges, hogy nem tetted be Szoboszlait, de tudjuk, miért”;
„Rice és Xhaka a középpályán? Benned tényleg nincs semmi szégyenérzet”;
„Bruno Fernandes nevetséges, Szoboszlainak kéne ott lennie”;
„Őrület ez a tiszteletlenséget Szoboszkai iránt”;
„Kriminális, hogy Szoboszlai nincs benne”;
„Se Caiceido, se Szoboszlai? Mindig is tudtam, hogy egy idióta vagy, de jézusom, ez már egy új szint” - sorjáznak az ilyen és ezekhez hasonló kommentek Carragher felé.
Az angol Premier League állása 17 forduló után:
- Arsenal 39 pont
- Manchester City 37
- Aston Villa 36
- Chelsea 29 (29-17)
- Liverpool 29 (28-25)
A Liverpool legközelebb szombaton (16.00, tv: Spíler 1) a sereghajtó Wolverhampton Wandererst fogadja az Anfielden, az eltiltott Szoboszlai és több sérültje, hiányzója nélkül.

Premier League – nagyon messze a címvédés!
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Top hírek

Lekerül a melltartó is, tökéletes testével csábít a szemérmetlen ápolónő
Laurennel tarthat, aki ilyen pompás testre vágyik!

„Csiszolatlan gyémánt” – Magyar futballistát szemelt ki a Barcelona
Yaakobishvili Áront visszahívhatja Andorrából a Barcelona.

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a kétszeres BEK-győztes labdarúgó
72 éves korában érte a halál.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre