
„Dávid fizessen meg minden elcsalt fillért!” – Németh Sándor kőkeményen üzent Fekete Dávidnak
Németh Sándor és a Hit Gyülekezete egyes tagjai már jól ismerik az énekes „hitét”, ami bizony többeknek is komoly összegekbe fájt.

Németh Sándor és a Hit Gyülekezete egyes tagjai már jól ismerik az énekes „hitét”, ami bizony többeknek is komoly összegekbe fájt.

David Hasselhoff 70 éves pályafutása csúcspontja a Knight Rider és a Baywatch volt, azóta hiába próbálkozott bármivel, nem volt szerencséje, ahogy a szerelemben sem.

Fekete Dávid hirtelen jött vallásosságának híre eljutott a Hit Gyülekezetének vezető lelkészéhez is. Németh Sándor keményen helyretette a 320 milliós csalással vádolt énekest, aki az egyház tagjainak is tartozik.

David Hasselhoff neve szinte egybeforrt a Baywatchcsal, ami után azonban jobbára csak kudarcok jöttek. Az alkoholba menekült és a csőd szélén is volt.

Az énekesnő állítja, ő sokkal jobb helyzetben van, mint azok az édesanyák, akik reggeltől estig dolgoznak, hiszen neki csak hétvégén kell néhány órára magára hagynia az ikreit, ha koncertezni megy.

Az ismert színész nem szereti, ha szórakoznak vele a Tankcsapda közösségi oldalára kitett kép tanúsága szerint: Mucsi Zoltán egy baseballütővel áll a földön fekvő fiúk mellett.

Kevin Spacey Oscar-díjas amerikai színész jövőre bíróság elé áll Londonban.

Visszatér a kánikula, ahogy a felhőtlen szórakozás is hétvégén a Plázsra.

A bírónő elutasította Amber Heard beadványát, aki azt szerette volna, hogy érvénytelenítsék azt a júniusi ítéletet, amelynek alapján tízmillió dollárt kell fizetnie volt férjének, Johnny Deppnek.

A sokak által Berényi Andrásként ismerős sorozatszínész, R. Kárpáti Péter már elképzelte magát nagyapaként, ám kisunokák helyett egyelőre lánya, Rebeka kutyáira vigyáz.

Csuti új barátnője nem influenszer és civilként éli az életét, ezért jogosan kérte ki magának azokat a kritikákat, amelyeket számára teljesen ismeretlen emberek zúdítottak rá.

Életének 88. évében szerdán elhunyt Haraszty István Kossuth-díjas szobrászművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) rendes tagja - közölte a SZIMA szerdán az MTI-vel.

A Kékszalag helyszínén, Balatonfüreden pörög tovább a BalatONkoncert ingyenes programsorozat, amelynek első állomása a múlt hét végén Balatonkenesén volt.

Egyéves kislánya és tizenhat éves ikerfiai mellett szerzett új végzettséget Ada.

Életfogytig tartó börtönre ítélte első fokon a bíróság B. Lászlót. Az ítélethozatalon ott ült Fanni édesanyja, Katalin is, aki zokogva hallgatta, mi történt a gyermekével élete utolsó óráiban.

Erdélyi Mónika sosem gondolta volna, hogy a lányával, Mollival közösen készített Youtube-videók ekkora népszerűségnek fognak örvendeni.
1268
1886
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.