Kendall Jenner összepisilte magát a vörös szőnyegen – Fotó!





A realitysztárként és modellként tevékenykedő nőnek annyira kellett vizelnie, hogy nem tudott eljutni a mosdóba.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.11.18.
véletlen baleset

A Met-gála Amerika egyik legrangosabb eseménye, a celebek itt egymásra licitálva öltöznek pompásabbnál pompásabb ruhakölteményekbe. Így tette ezt Kendall Jenner is, azonban szerencsétlen helyzetbe került a terjedelmes ruhájával, ugyanis a vécével nem volt éppen kompatibilis a szett. A fekete szoknyája ugyanis több méter széles karimával rendelkezett, így ember legyen a talpán, aki egy ilyen ruhában könnyen el tud menni mosdóra. Kendall pedig, miközben a vörös szőnyegen sétált, érezte, hogy rájött a szükség, azonban nem tudott elszaladni egy nyilvános mosdóba. Annyira visszatarthatatlan volt a helyzet, hogy a szupermodell kicsit levizelte a lábát a szoknya takarásában, majd rohant a stábjának tagjaihoz, hogy segítsenek rajta.

A Kardashian család életét bemutató sorozatból derültek ki az esemény részletei. Itt árulta el Kendall, hogy beugrott a limuzinba, amivel érkezett, és a stábja különböző módokon próbált rajta segíteni. Például az egyik beosztottjának az az ötlete támadt, hogy a jégvödörbe vizeljen, és ő pedig majd elintézi az eltüntetését.

Ez olyan elkeserítő volt, belegondoltam, hogy később valaki majd a pisimmel kell, hogy foglalkozzon” – mondta el a filmben Kendall Jenner. A stábtagjai azonban megnyugtatták, hogy ilyen balesetek bárkivel előfordulhatnak, és valaki még viccesen meg is jegyezte, hogy akár el is adhatják a sztár vizeletét, lenne rá kereslet. Végül rászánta magát a modell, hogy megtegye, azonban zenét kapcsoltatott, hogy ne kelljen a többieknek hallgatniuk a csurgatást – számolt be az esetről a BuzzFeed.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás