
Hihetetlen: 80 évesen bújik újra legendás karaktere bőrébe Harrison Ford
A színész utoljára játssza el a kalandvágyó régész-professzor szerepét 2022-ben.

Gondoltad volna? Négynapos lehet a munkahét!
Egy brit kutatás szerint sokan gondolják úgy, hogy a jövő a négynapos munkahét lesz, hogy így kevésbé fáradtak, de annál kretívabbak lehessünk.

Fegyverekkel gengszterkedett Szabó Ádám és Curtis - Fotó!
Óriási lövöldözésbe kezdett a két népszerű énekes, de szerencsére egyikőjük sem sérült meg. Az énekesnek ez annyira megtetszett, hogy pár hét múlva már újra fegyvert ragad majd.

Müller Cecília: átgondolt oltási terv szerint halad a vakcináció
A tisztifőorvos szerint az egészségügyi dolgozók 80 százaléka már megkapta a védőoltást, és közülük nyolcezren már a második dózist is. Az időseket arra kérik, jelezzék igényüket a vakcinára.

Ezt az új kezelést vezetik be a súlyos lefolyású koronavírus megelőzésére
Több százmillió eurós ráfordítással új terápiát vezetnek be Németországban, amivel a koronavírus súlyos lefolyását lehet megelőzni. Ezzel kezelték ősszel Donald Trump volt amerikai elnököt is.

Gyász! Tüdőgyulladásban halt meg a filmes legenda
Meghalt 101 éves korában Walter Bernstein amerikai forgatókönyvíró, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint A hét mesterlövész vagy a Viszontlátásra a pokolban.

Szívmelengető: nyugdíjba vonult Ropi, a somogyi rendőrkutya
Ropi, a 11 éves welsh terrier 8 évig teljesített szolgálatot kábítószerkereső kutyaként. Megtudtuk hogyan tölti majd nyugdíjas éveit.

Ennyi év után kiderült: Pásztor Erzsi nem kedvelte Janka nénit
A sok színházi és filmszerep mellett a színésznőt a legtöbben a Szomszédokból ismerik, Karakterével ellentétben ő nem ivott alkoholt, most elárulta mi volt valójában a pohárban.

Örülnek a britek: csökken a fertőzöttek száma
Nagy-Britanniában megállt a koronavírus-fertőződések számának emelkedése, de még nem enyhítik a korlátozásokat a szigetországban.

Így spórolhatnak a vállalkozások! Hétfőtől elérhető a digitális jólét szoftver alapcsomag
A csomag az egyre kevésbé nélkülözhető digitális hozzáférés lehetőségét teremti meg a magyar embereknek, amivel sok pénzt takaríthatnak meg a vállakozások.

Menesztették a Hertha vezetőedzőjét, Dárdai Pál visszatérhet
A Hertha BSC futballklub irányítói menesztették Bruno Labbadia vezetőedzőt és Michael Preetz menedzsert. A poszt elsőszámú várományosa a magyar válogatott játékos és edző.

Ki nem találod, ki miatt adott le közel 10 kilót Keleti Andrea!
A hetvenen túl is gyönyörű édesanyját sokszor nézik a sztár nővérének.

Most kaptuk: brutálisan leégett egy családi ház Fóton - videó
Hatalmas lángokkal égett a 70 négyzetméteres épület. Nyolc ember is benn volt a házban, amikor kigyulladt.

Itt vannak a legfrissebb adatok! 99 millióhoz közelít a fertőzöttek száma világszerte
A Johns Hopkins Egyetem legújabb adatai nyomasztó számokat tükröznek világszerte. A legszomorúbb, hogy a halálos áldozatok száma meghaladta a 2,1 milliót.

Ilyen filmeket várnak a 20. Lakiteleki Filmszemlére
Sára Sándor emlékére hirdetik meg a 20. Lakiteleki Filmszemlét, amelyre falvak, városok, iskolák televízióinak, filmkészítő közösségek és magánszemélyek jelentkezését várják.

Négy fal között ragadtál? A beltéri futás is lehet izgalmas!
A karácsonyfa alá futópadot hozott a Jézuska? Összeszedtünk pár hasznos tippet, amivel bárki a maximumot hozhatja ki belőle.
6863
7696
