
Kemény őszinteséggel tálalt ki Rúzsa Magdi a Megasztárban: "nem mertem volna belevágni ebbe az egészbe"
Őszintén kimondta.

Horoszkóp: Szegedi Erika szerint ez a három csillagjegy lesz a betegségek céltáblája télen
A hűvös idővel a betegségek széles tárháza is együtt jár.

Békefi Viktória: Elkezdtünk építkezni
Szigetszentmiklóson született, ott járt iskolába, ma is a településen él a családjával. Békefi Viktória a Sztárban sztár leszek! 2019-es győztese, a Madách Színház több musicaljének szereplője, szinkronizál. 2022-ben házasodtak össze Feng Ya Ouval, a kislányuk, Mei Liza 16 hónapos.

„Úgy érzi, meg fog halni” – hajgolyókat hányt a Rapunzel-szindrómás Sophie
Életmentő műtétre volt szükség.

Megáll az ész: ilyen eszközzel beszéltek a halottakkal az 1800-as években
A csalók között néha hiteles médiumokat is talált az ember.

Megalázó jelenetek az El Clásicón, Ancelotti beszólt a Barca edzőjének
Mutogatás és szájkarate csúfította el az El Clásicót.

Jákob Zoli esküvői videója mindent vitt, Kern András idősek otthonába költözött, a Dancingben újabb álompár kezd kialakulni
A hét legolvasottabb hírei között most is voltak komoly emberi drámák és sok-sok érzelem. Kern András elfoglalt egy komplett nyugdíjasházat, Marsi Anikó nem hagyta, hogy megszólják, és egy szerelem is kibontakozóban van a szemünk láttára. Jákob Zoli pedig megint mindenkit meglepett egy váratlan húzásával.

Zámbó Krisztián bejelentette, vége: „Úgy döntöttem, hogy lezárok, egy korszakot”
Nagyon fájó volt meghozni ezt a döntést.

Időjárás: elárulta a kunmadarasi csordás, hogy meddig tart a vénasszonyok nyara
Az ország leghíresebb csordása lehűlésről és hóról beszélt.

Aurelio: „A cél, hogy a csapatot az első helyre juttassam”
Az egykori villalakónak nagy szenvedélye a foci, így nem is csoda, hogy szabadidejében is ezzel foglalkozik. Aurelio megszerezte a sportorvosi igazolását is, így már nemcsak edzésen, hanem a meccsen is rúghatja majd a gólokat.

„A kib**ott szív még mindig dobog” – eldobált játékok és kórlapok, senki nem meri betenni a lábát az elhagyatott szanatóriumba
Sokan úgy érzik, a hellyel nincs minden rendben.

Továbbhajtott az a nő, aki balesetet okozott Tatabányán
A büntetlen előéletű hölgy figyelmetlen volt.

Köllő Babett: „Összepakoltunk a tesómmal, és elindultunk”
A színésznő-műsorvezető már számos helyzetben megmutatta, mire képes. Köllő Babettnek most egy teljesen új helyzetben kell kipróbálnia magát, azonban sem az újdonság, sem a rendszerben való gondolkodás nem tudja megzavarni.

Játszótérbotrány: féltik a gyermekeiket a szülők a XI. kerületben
Mutatjuk a hét legolvasottabb cikkeit.

13 évvel ezelőtt a szemetesből kukáztam ki ezt a rajzot, most milliomossá tett
Akkor nem is gondolta volna, hogy ez lesz belőle.

Rettegett a prezentáció megtartásától: öngyilkos lett a fiatal egyetemista
A 6 éve húzódó ügy nem látszik csillapodni.
2700
8750
