
5 jel, hogy ki akarnak rúgni
Napjainkban bármikor előfordulhat, hogy valakit elbocsátanak a munkájából.

Napjainkban bármikor előfordulhat, hogy valakit elbocsátanak a munkájából.

Magyarországon a sofőrszakma jelenleg a munkaerőhiány problémájával küzd, pedig a magas bér akár álomszakmává is tehetné.

A LEGO lett a legvonzóbb magyar munkáltató 2021-ben Magyarországon, a tavalyi győztes Samsung most ezüstérmes, a Mercedes-Benz pedig megvédte harmadik helyezését a Randstad Hungary rangsorában.

Sokan kerültek olyan helyzetbe, hogy csak sok idő után döbbentek rá, nincsenek bejelentve hivatalosan a munkahelyükre. Bárhol is dolgozunk, érdemes körültekintőnek lennünk.

Tavaly tavasz óta online érintkeznek sok cégnél a dolgozók.

Egy brit kutatás szerint sokan gondolják úgy, hogy a jövő a négynapos munkahét lesz, hogy így kevésbé fáradtak, de annál kretívabbak lehessünk.

Sokan érzik második otthonuknak a munkahelyüket, hiszen – ha éppen nem otthonról dolgoznak – itt töltik idejük nagy részét. Kérdés, hogy a kollégákat mennyire tekinthetjük “családtagoknak”?

Az egyik nemzetközi magazin összegyűjtötte, mit hiányoltak a munkavállalók leginkább, amikor tavaly otthonról dolgoztak a járvány miatt.

A kormány programjának köszönhetően eddig 155 ezer munkahelyet tudtak megmenteni a magyarországi cégek - jelentette be Szijjártó Péter

Amikor a munka drogként működik, és minden mást kiszorít az életünkből, akkor nézzünk szembe a ténnyel, hogy munkamániások vagyunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
