Álomszakma lehet a gépjárművezetés, ha jól választod meg a munkahelyed

Magyarországon a sofőrszakma jelenleg a munkaerőhiány problémájával küzd, pedig a magas bér akár álomszakmává is tehetné.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.01.
munkahely

Meglepő vagy sem, sofőrként akár még jobban is lehet keresni, mint a nyelvtudást és szélesebb kompetenciákat igénylő munkahelyekkel. Az álláskereső oldalakon a hirdetési kategóriák listáján top helyen vannak a sofőri állások, a pálya azonban a fiatalok számára nem vonzó, kevesen választják életútjuknak, akik pedig mégis emellett döntenek, leginkább országhatárainkon kívül próbálnak szerencsét.

Elmondható, hogy a hazai sofőrréteget a kiöregedő, főként 50 év feletti korosztály alkotja, akik még katonaságuk idején ingyenesen szerezhették meg a szükséges kategóriára vonatkozó jogosítványt. Ők adják most a szakma lelkét, másként fogalmazva, a szakma kezd kiöregedni. Pedig a gépjárművezetés ma versenyképes szakmának számít itthon, és a béren túl további előnyei is vannak, ha az ember körültekintően választja meg a munkahelyét.

Kiszámítható és rugalmas munkarend

Aki külföldi tulajdonú cégnél helyezkedik el, arra számíthat, hogy a munkavégzés helye sem Magyarországon lesz, aminek következtében feltételezhetően sokat lesz távol az otthonától. Ezzel szemben egy magyar vállalat biztosítani tudja munkatársai számára az itthoni munkavégzést, ebből kifolyólag pedig a kiszámítható, hétfőtől péntekig tartó munkarendet. Míg egy hatalmas flottával rendelkező multinacionális vállalatnál nem megvalósítható az egyéni igények figyelembevétele, egy kisebb méretű cég esetében családias tud maradni a légkör, amelyben a munkatársak minden körülmények között számíthatnak egymásra és a vezetőikre is.

Mi például háztól házig szállítjuk a sofőrjeinket, és a nap 24 órájában elérhetőséget biztosítunk számukra. A sofőrök jelenlegi élethelyzetét figyelembe véve, személyre szabottan határozzuk meg a munkarendet, amiben semmi nincs kőbe vésve, egyéni igények szerint, rugalmasan alakítható – avatott be Pintér Gyula, egy magyar szállítmányozó cég vezetője.

A munkaidő szent?

Munkahelyválasztásnál az is fontos szempont, hogy a munkaidő fogalmát miképpen értelmezik és alkalmazzák. Kedvező lehet az a lehetőség is, ha egy-egy elintézendő ügy miatt nem kell egy teljes szabadnapot kivenni, mivel a munkáltató partner abban, hogy ezeket szükség esetén munkaidőben is el lehessen végezni. A sofőrszakmáról általában ez elmondható.

Sokaknak felcsillan a szeme egy magas bér hallatán

A szakértő óva int, ami a hatalmas béreket illeti, és inkább a megfontoltságot ajánlja egy állás elfogadásakor.

Aki csak a számok alapján dönt, könnyen nehéz helyzetben találhatja magát. Igenis lényeges, hogy az alkalmazott legyen teljesen hivatalosan, a valóságnak megfelelően bejelentve. A cég ajánljon élhető, rugalmas munkarendet, rendelkezzen korrekt módon a szabadságolásokkal, illetve probléma esetén se hagyja magára a munkavállalót. Ha beteg lesz, ne csak »mutatóba« járjon neki a táppénz, illetve legyen teljes körű élet- és egészségbiztosítása, nemcsak a saját maga, de a családja védelmében is” – sorolta Pintér Gyula azokat a pontokat, amelyeket munkahelyválasztásnál érdemes szem előtt tartani.

Az első és legfontosabb a munkaviszony kérdése. Lehet, hogy jelenleg úgy tűnik, nem okoz gondot, ha minimálbérre jelent be a cég, hiszen ha egy részét borítékban is, de a teljes fizetésedet megkapod. Azonban gondolj bele, mi lesz, amikor eléred a nyugdíjaskort, miből lesz nyugdíjad? Vagy ha bármi okból kifolyólag nem tudsz autóba ülni, akkor mit teszel? Ez az a terület, amiben nem lehetnek kompromisszumok, mert a nyugodt jövő a tét.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás