Eldugott falvak, veszélyes hágók és határtalan szabadság: a magyar bringás megkerüli a Földet

11 évesen még csak a környező falvakat fedezte fel kerékpárral. Ma pedig a Kaukázus hegyeit és Örményország eldugott extrém terepeit és a világ legkeményebb hágóit járja két keréken.

Szerző: Metropol

Létrehozva: 2026.05.18. 20:00

kerékpár kaukázus Örményország Zichó Viktor

Biciklivel tényleg nincsenek határok: Zichó Viktorból mára filmes, tartalomgyártó és inspiráló utazó lett, aki nemcsak kilométereket gyűjt, hanem történeteket is. A fiatal bringás hegyen-völgyön át teker: nemcsak több ezer kilométert tesz meg, hanem elképesztő szintkülönbségeket is legyőz útjai során. Az extrém terep sem fog ki Viktoron.

Extrém körülmények várták a két bringást az örmény hegy tetején. — Extrém körülmények két keréken: 11 éves korától kezdte ezt az életformát Fotó: Zichó Viktor

Extrém körülmények sem állítják meg Viktort!

Az egyetem első évében megszervezte az első komolyabb útját az Alpokba, majd a következő években egyre messzebbre ment: Ázsiába, Kelet-Törökországba és a Kaukázus térségébe. De ez a szerelem sokkal hamarabb kezdődött.

11 évesen kezdtem el túrakerékpározni, és csatlakoztam egy komáromi egyesülethez. Évekig velük tekertem, velük kezdtem el felfedezni a környező városokat és országokat: Szlovákiát, Ukrajnát, Erdélyt, Szlovéniát és Ausztriát. Volt olyan bringatúránk is, amikor egészen Szicíliáig jutottunk. Ekkor értettem meg igazán, hogy a kerékpárral nincsenek korlátok. Bárhová el lehet jutni vele. Közben elkezdtem olvasni másokról, akik éveken keresztül a világot járták biciklivel. Ez inspirált arra, hogy én is megszervezzem a saját bringatúráimat. Egymást követték a bringatúrák

– meséli Viktor, aki már Grúziában jár cikkünk születésekor.

Kezdetben inkább terepen bringázott, később a hegyi kerékpározás felé fordult, és ma már főként ennél maradt. A kerékpározás számára nemcsak sport, hanem életforma és szenvedély is. Egyben munka is: jelentéseket készít, tartalmat gyárt, filmeket forgat, előadásokat tart, szponzorációkkal foglalkozik, és próbál minél több embert inspirálni egy egészségesebb és tisztább életmódra. Ez nemcsak az embernek, hanem a környezetnek is jó. Egy nagyon összetett dolog. A leghosszabb és egyik legmeghatározóbb útja a Körösi Csoma Sándor-út volt 2019-ben és 2020-ban. Most viszont eljött Örményország és a Kaukázus ideje.

A Kaukázus mindig nagyon érdekelt. Sokszor jártam Grúziában, de Örményországban korábban még nem voltam. Keveset tudtam róla, viszont sokan mondták, hogy gyönyörű ország, ezért mindenképp szerettem volna megnézni. Az ország legdélibb részéről indultunk, és egészen Szeván városáig jutottunk. Most éppen Grúziában vagyunk, Szvanétiben.

Viktor több emlékezetes történetet idézett fel a beszélgetés közben. Most egy székely bringás társával fedezik fel a Kaukázust.

Örményországban, Kajaran mellett egy Geghi nevű kis faluban boltot kerestünk, de sehogy sem találtuk. Végül visszamentünk egy helyi emberhez segítséget kérni. Ő egyszerűen elindult velünk, végigvezetett egy sikátoron, majd egy kapualjon keresztül bevitt egy családi ház melléképületéhez — ott volt a bolt. Semmilyen felirat nem jelezte, hogy ott üzlet működik. Egy másik emlékezetes élmény az Ishats-hágó volt Sisian közelében. A hágó 3018 méter magas, ebből körülbelül 2400 métert tekertünk, utána pedig már tolni és cipelni kellett a bringákat. A legérdekesebb mégis a másnap reggel volt: a 30–40 fokos lejtőn sem tudtunk gurulni a talajviszonyok miatt. Ez teljesen új élmény volt számunkra. Persze estünk is párszor. Elcsúsztunk néhány helyen, de szerencsére nem voltak sziklák, így komolyabb baj nem történt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Viktor Zichó (@zicho.hu) által megosztott bejegyzés

Grúziában, Zugdidiben sikerült buszt, marsrutkát szerezniük, amivel a biciklijüket is tudták szállítani. Ott is vígjátékba illő helyzetbe kerültek. Mindenki hasznos tanáccsal próbálta őket ellátni, hogy hogyan rakják fel a biciklijüket a járműre. Végül valahogy sikerült. Viktor nem tudja elképzelni az életét az utak nélkül, hiszen ezek a kalandok rengeteg életkedvet és motivációt adnak.

Látom, hogyan élnek más emberek teljesen más körülmények között, sokszor egészen elszigetelten, nagyon távol a civilizációtól. Ilyenkor mindig realizálódik bennem, mennyire különböző élethelyzetek léteznek a világban. Sokat gondolkodom azon is, milyen csodálatos az az élet, amit én élhetek. A szenvedélyemnek élhetek, és minden egyes nap van okom hálát adni ezért. Különösen azért, mert a szenvedélyemből tartalmat készíthetek: filmeket forgatok, videókat készítek, és ebből élek. Ez fantasztikus érzés. Persze rengeteg munka van mögötte. Kilenc éve foglalkozom közösségi médiával, és három éve készítek filmeket.

Viktor filmjeit eddig 36 vetítésen mutatták be négy különböző országban. Ez egy lassú folyamat – de pontosan ettől értékes. A története nemcsak a megtett kilométerekről szól, hanem arról is, hogy soha nem szabad feladni. Lehet egy gyerekkori szenvedélyből teljes életutat építeni. A hosszú emelkedők, az esések, az eldugott falvak és a végtelen hegyi utak mind hozzátettek ahhoz az emberhez, akivé vált. Ma már nemcsak saját álmait hajtja végre mindezzel, hanem másokat is inspirál arra, hogy más szemmel lássák a világot, egészségesebben éljenek, és figyeljenek a környezetükre. Mert néha tényleg elég két kerék és egy kis bátorság ahhoz, hogy az ember egészen új horizontokat találjon.