
Lövöldözés a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján: Donald Trumpot még ki tudták menekíteni
Lövések dördültek a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján, Donald Trump biztonságban kimenekült.
Lövések dördültek el Washingtonban a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorája rendezvényen, amelyen Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is részt vett szombaton. A helyszíni beszámolók szerint a kiemelt személyek védelméért felelős titkosszolgálat őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Az eseményt egy washingtoni szálloda báltermében rendezték kiemelt biztonsági intézkedések mellett. A zsúfolt teremből, ahol több száz vendég tartózkodott, a lövések eldördültét követően az adminisztráció tagjait és a védett személyeket azonnal kimenekítették, a vendégeket később evakuálták.
Donald Trump elnök nem sokkal később közösségi oldalán bejelentette, hogy az eseményt egy későbbi időpontban tartják meg, szavai szerint 30 napon belül. A Truth Socialon megjelent beszámolója szerint ő azt javasolta, folytassák a vacsorát, de hozzátette, mindenben eleget tesz a rendvédelmi szervek iránymutatásának. Egyben elismerését fejezte ki a titkosszolgálat és a hatóságok munkájáért, és megerősítette, hogy az elkövető őrizetben van.
A Fehér Házi Tudósítók Vacsoráját minden évben megrendezik, Donald Trump első alkalommal vett volna részt, és a tervek szerint beszédet mondott volna.
Top hírek


„Szorongott és könnyezett” - Meghalt a rutinműtét közben a nő, családja bosszút kiált
Pert indítottak a rutinműtétet végző orvos ellen.

Sulyok Tamás: Az eskümhöz hű maradok
Magyar Péter a köztársasági elnöknek címzett felszólítása is szóba került.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre