
Nem kezdte meg az újraélesztést a betegnél: felháborító, mivel indokolta a döntését
Fontos dologra figyelmeztetnek a mentősök.
A meddőség az egyik legelviselhetetlenebb fájdalom egy nő életében. A lombikbébi program erre nyújt megoldást, azonban itt is előfordulnak súlyos hibák.
A lombikbébi program megszámlálhatatlan családnak nyújtott már segítséget az évtizedek során. Sokan csodaként tekintenek a lehetőségre, mások pedig olyan nehézségeken mentek keresztül, amely a szülők legrosszabb rémálma. Nem egy alkalommal derült ki ugyanis, hogy a beültetett embriókat felcserélték.

Az IVF-re vagyis az in vitro megtermékenyítésre családok millió tekintenek csodaként. A petesejtet és a spermiumot laboratóriumi környezetben egyesítik az eljárás során, amelyet végül az anyaméhbe ültetnek. S bár megszámlálhatatlan mennyiségű család vált ennek az eljárásnak köszönhetően szülővé, mint mindennek, ennek is meg vannak a saját hibái. Ráadásul sok esetben sajnos súlyos hibák is előfordultak már az IVF történelmében. Egy friss történet is a súlyos hibák kategóriájába sorolható.
Egy ausztrál ikerpárt ért a sokkoló felfedezés: csaknem 30 év után derült ki, hogy nem azok a biológiai szüleik, akik felnevelték az ikreket, egy egyszerű DNS-teszt fedte fel a szörnyű valóságot. Később kiderült, hogy 1995-ben egy sydney-i kórházban egy másik pár embrióit kapták meg a szülők.
Az én lányaim voltak, én szültem meg őket. Meg sem fordult bennem, hogy nem lehetnek azok. Együtt kellett élnünk azzal, ami 30 évvel ezelőtt történt, és ez borzalmas. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie!
– mondta az ikrek édesanyja.
Brisbane-ben is történt egy hasonló esett: egy nő szintén más embrióját hozta a világra, melyre csak hónapokkal később derült fény, miután az embrió eredeti szülei szerették volna felhasználni a megmaradt embriókat, amiből plusz egy példány maradt meg. Egy fehérbőrű pár akkor jött rá, hogy valami nincs rendben, amikor egy vegyes bőrszínű kisbabát hoztak a világra, a spermát ugyanis hibásan címkézték.
Nem csak Ausztráliában történtek ilyen esetek: az Egyesült Államokban és más országokban is előfordultak már ilyen történetek. Floridában egy pár épp perben áll, miután szerintük nem a saját gyermeküket nevelik, s egy másik család is attól tart, hogy a saját embrióik más családhoz kerülhettek.
A legmegdöbbentőbb eset még 2019-ben történt. Két kaliforniai család rájött, hogy egymás biológiai gyermekeit nevelik, s végül hónapokkal később visszacserélték a kisbabáikat. A folyamat mindkét család számára érzelmileg megterhelő volt.
Én hordtam ki, én szültem meg. Meg sem fordult a fejemben, hogy nem a miénk
– mondta az egyik édesanya.
Az ilyen esetek ritkán történnek meg, de nem példa nélküliek. Egy 2018-as kutatás kimutatta, hogy minden kétezredik IVF kezelés során történnek komoly hibák. Kisebb tévedések pedig még ennél is gyakrabban előfordulnak – olvasható a Daily Mail cikkében.

Fontos dologra figyelmeztetnek a mentősök.

Különleges temetésre került sor.

Más meglepetés is várta a rendőröket.éves
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.