Elsőfokon 7 év szabadságvesztésre ítélték az egykori Megasztáros énekest, Fekete Dávidot

Az énekesnek 22 vádponttal kellett szembenéznie.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2026.04.09. 19:35
bíróság énekes tárgyalás

Elsőfokú ítélet született Fekete Dávid hosszú éveken át húzódó ügyében. A győri énekest jelentős értékű csalás és sikkasztás miatt nem jogerősen 7 év börtönre ítélte a Győri Járásbíróság, négy vádpontban azonban felmentették. A döntés értelmében a volt megasztáros ismét bűnügyi felügyelet alá került.

Fekete Dávid ügye még nem ért véget, később folytatódik a tárgyalás
Fekete Dávid ügyvédje felebezett az ítélet ellen   Fotó: Molcsányi Máté /  Kisalföld

Fekete Dávid ügye még nem ért véget, később folytatódik a tárgyalás

Az ítélet mellett Fekete Dávidot 2,1 millió forint bűnügyi költség és több mint 16 millió forint vagyonelkobzás megfizetésére kötelezték, emellett eltiltották korábbi foglalkozása gyakorlásától és közügyektől is. A vádlott és védője, valamint az ügyészség is fellebbezett, az énekes a teljes mértékű felmentésért, az ügyészség pedig súlyosításért.

Fekete Dávid az utolsó szó jogán két hangfelvételen részletesen beszélt az ügyről. Elmondta, milyen lelki és fizikai nyomásnak volt kitéve, több életveszélyes fenyegetést kapott tartozásai miatt, és bevallotta, hogy sorozatos rossz döntései vezettek üzleti kudarcaihoz. Megemlítette, hogy a tartozások miatt elveszítette családi házát, és édesanyja is felélte megtakarításait, amiért felelősséget érez.

Nem volt bennem csalási szándék. Sokan azt hitték óriási pénzeket sikkasztottam, de ez nem így van. Végig imádkoztam, Isten nem hagyott el soha

A vád 22 pontban foglalta össze a bűncselekményeket, amelyek között több rendbeli csalás, sikkasztás és közokirathamisítás szerepelt. Fekete Dávid több millió forintot csapott be magánszemélyektől, cégektől és bankoktól, beleértve egy 73 milliós hitelt, amelyet felesége nevére vettek fel, valamint egy teljesen csődbe ment autókereskedést egy haldokló férfi nevére íratta. Bár egyes tartozásokat már kiegyenlítettek, továbbra is fennállnak kifizetetlen összegek.

Sose szabad vakon megbízni senkiben, ezt az eljárás során megtanultam. Tanultam a régi hibáimból, nem követem el még egysze

A bíróság az ítélethirdetés során több mint 92 millió forint kártérítést és közel 4,4 millió forint eljárási illetéket állapított meg, amelyet a jogerőre emelkedést követően kell megfizetnie. A per másodfokon folytatódik - írja a Kisalföld.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.