
Fellélegezhetnek a héten a pollenallergiások – ekkor durvulhat be újra a helyzet
Az esős időjárás megtette hatását.
Amíg a gyanútlan lány a dolgát végezte, egy falra szerelt kamera rögzítette minden mozdulatát az út menti pihenőben.
Egy rutinszerű megállás vált rémálommá az M4-esen. Amikor a fiatal lány belépett a női mosdóba, egy gyanús férfi jött vele szembe, majd sűrű bocsánatkérések közepette elviharzott. A lány csak percekkel később vette észre a gyomorforgató igazságot: a falon egy rejtett kamera pásztázta az illemhelyet, rögzítve a legintimebb perceket.

A férfi rövid idő múlva ismét megjelent a mellékhelyiségben, majd kapkodva kocsiba ült és elhajtott. Amikor a sértett édesapja bement a mosdóba, a kamera már nem volt a falon. A ceglédi nyomozók azonban az adatgyűjtés után pár órával abonyi otthonában elfogták a 49 éves K. Tamást – áll a police.hu közleményében.
A rendőrök a kutatás során megtalálták a bűncselekményhez használt eszközöket: a kamera rögzítéséhez használt kétoldalú ragasztószalagot, laptopokat és a férfi mobiltelefonját is lefoglalták.
A kukkoló részletes vallomást tett a kapitányságon. Elismerte a tettét, amit azzal magyarázott, hogy egyfajta betegség áll a háttérben, ami ilyen cselekedetekre ösztönzi. A Ceglédi Rendőrkapitányság személyes adattal való visszaélés miatt folytat eljárást a szabadlábon védekező gyanúsított ellen.

Az esős időjárás megtette hatását.

Tíz napja van megválasztott miniszterelnök és egy hete új kormány Magyarországon.

Egy férfi azt hitte, hogy egy nyári esküvőn megfázott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.