„A mi kettőnk története közel 10 éve kezdődött” – nyugdíjba megy Attila hős vakvezető kutyája

Samu Attila a munkahelyén kapott sztrókot, majd szinte teljesen megvakult. Aysa, a vakvezető kutya ebben a küzdelemben vált Attila nélkülözhetetlen társává. Kettejük története kalandos volt, mindenhova együtt mentek, volt, hogy a bíróságon is kikötöttek. Most azonban egy szívszorító fejezet következik kettejük történetében: Aysa nyugdíjba vonul, és végre a megérdemelt pihenésé lesz a főszerep. De vajon milyen, amikor egy vakvezető kutya nyugdíjba megy? 

„Nagy kalandokat éltünk át, ezért én örökké hálás vagyok” – Aysa, a vakvezető kutya nyugdíjba vonul

 Aysa, a vakvezető kutya éveken át Attila szeme, biztonsága és – ahogy ő mondja – a családja volt. „Őszintén fáj a szívem, amikor látom, hogy elfáradt, sajnos főleg fejben, pihenésre van szüksége” – mondja Attila csendesen, miközben Aysa nyugodtan fekszik mellette.

– meséli Attila a kezdetekről.

Egy vakvezető kutya kiképzése rendkívül hosszú és költséges folyamat: nagyjából ötmillió forintba kerül, és már a születésük pillanatától kezdve tudatos nevelésben részesülnek. Kölyöknevelőkhöz kerülnek, szocializálják őket, megtanulják, hogyan kell közlekedni, bankba menni, tömegközlekedési eszközön viselkedni – mindent, ami ahhoz kell, hogy gazdájukat biztonságban eljuttassák A-ból B-be.

– meséli Attila őszintén a tapasztalatait. 

Attila és Aysa története kalandos és emberpróbáló volt: mindenhova együtt mentek, utcákon, hivatalokon, tömegközlekedési eszközökön át. Volt, hogy egészen a bíróságig vezetett az útjuk, amikor ki kellett állniuk a jogaikért. Aysa minden helyzetben ott volt – figyelmesen, fegyelmezetten, rendíthetetlenül.

Most azonban egy szívszorító fejezethez érkezett a közös történetük. Aysa nyugdíjba vonul. A szolgálat évei után végre a megérdemelt pihenés kerül előtérbe – de ez az elengedés Attila számára legalább akkora próbatétel, mint az elindulás volt. De vajon mit jelent valójában egy vakvezető kutya nyugdíjazása? Hogyan enged el egy látássérült ember valakit, aki éveken át a szeme volt – és egy kicsit a világhoz vezető út is?

– mondja Attila.

– zárja gondolatait Aysa büszke gazdája, Attila. 

Mivel Aysa a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola tulajdona, nyugdíjazása után visszakerül az iskolához, ahol új fejezet kezdődik az életében – immár nem szolgálatban, hanem pihenéssel, törődéssel és remélhetőleg ugyanazzal a szeretettel, amellyel éveken át mások életét segítette.