
Megnyerte a lottót: két héten belül összeomlott a milliomos élete
Milliomossá válni sokak számára maga a beteljesült álom.
Egyikőjüket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják. Egy egyszerű közúti ellenőrzésnek indult, végül drogfogás lett belőle.
A balatonfüredi járőrök január 10-én hajnalban állítottak meg egy autót, majd ellenőrizték annak vezetőjét, illetve két utastársát. Az intézkedés során a sofőr ruházatában 20 gramm kábítószergyanús fehér port találtak a rendőrök. A férfi erről úgy nyilatkozott, hogy a talált por speed, és fogyasztott is a drogból.

A rendőrök ezután a kocsiban utazó másik két férfit is előállították, majd drogtesztet végeztek mindhármuknál, az eredmény pedig pozitív lett. A közúti ellenőrzés után a rendőrök a tartózkodási címeiken tartottak kutatást, amely során a 25 éves balatonfüredi férfi esetében felmerült kábítószer-kereskedelem gyanúja is. A házkutatás során további 100 gramm droggyanús anyagokat, amfetamin-származékokat találtak nála, a rendőrök ezeket le is foglalták.
A 25 éves balatonfüredi férfit, őrizetbe vétele mellett, a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az elkövető 24 éves túrkevei és 25 éves berhidai társa ellen pedig kábítószer birtoklása miatt indult eljárás - számolt be róla a Police.hu.

Milliomossá válni sokak számára maga a beteljesült álom.

Unicum is készült hóból, az alkotója viszont ismeretlen.

A rendőrség kihallgatta az elkövetőt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.